Képes Gáborral azt beszéltük át, hogy a Novotrade előtt, sőt egyáltalán a játékkonzolok létezése előtt milyen korai próbálkozások voltak Magyarországon elektronikus játékok készítésére. A téma megkerülhetetlen alakja Kovács Mihály piarista pap, ezért róla kicsit többet beszéltünk.
Stöki: Ez egy nagyon érdekes téma lesz, ugye a Beregi Tamással egyik adásba körüljártuk, hogy hogyan indult a magyar videojátékfejlesztés. 1982-ben kezdtük, amikor a Novotrade-nek az első játékai bemutatkoztak Londonban, de az is egy érdekes út, hogy hogyan jutottunk el idáig, tehát mielőtt egyáltalán itt profi szinten elindult volna a játékfejlesztés, milyen szórakoztatói elektronikai próbálkozások voltak korában, amikor ugye azért a diktatúra nem volt esetleg még annyira puha, mint a 80-as években.
Képes Gábor: Egészen az 50-es évekig visszamehetünk, ha gondolod.
Stöki: Tök jó, menjünk vissza!
Képes Gábor: Egy fekete autóval.
Stöki: Egy furgonba tuszkolj be minket, és vigyél minket vissza!
Képes Gábor: Még pedig egy elég izgalmas csillagálásról tudok mesélni, mert az 50-es években vagyunk, nem sokkal az 56-as forradalom után a magyar népköztársaságban, és egy egyházi iskolában: a Budapesti Piarista Gimnáziumban, amit az akkori sajtó diszkréten egyszerűen csak úgy nevez, hogy a Mikszáth téri Gimnázium. Nos, itt tanított egy Kovács Mihály (1916-2006) nevű tanár, aki nagyon örülök, hogy meghívtál egyébként, mert éppen január másodikán lett volna száz éves, és márciusban lesz tíz éve, hogy meghalt szegény. Nekem még volt alkalmam őt ismerni, egy elképesztően lendületes és szellemes, tényleg egy fantasztikus tanár egyéniség volt.
Képes Gábor: Honnan induljak? Nem mondom el nyilván az egész életrajzát, talán egy momentumot fölvetnék a II. világháborúról, csak így a történelem iránt érdeklődő kedvéért.
Ugye a II. világháború végén a nagy elkeseredésében a magyar akkori vezetés majdhogynem gyerek katonákat küldött ki a teljesen vesztésre ítélt háborúba, akiket Leventéknek hívtak. Ennél nagyobb őrültséget nehéz elképzelni. Nos, Miska bácsi utánuk ment, hogy hazahozza őket, meg addig is, amíg hadifogságba kerülnek, addig misézzen nekik, meg tanítsa őket, hogy azért mégsem vesszen el teljesen egy nemzedék. Tehát egy elég hősies ember volt.
Stöki: De hogy kiment az orosz frontra, és ő is hadifogságba esett?
Képes Gábor: Ez a nyugati fronton történt, de azért így is, mint önkéntes, hogy elég szép dolog volt. No, ilyen előzmények után ő, mint fizikatanár, elhatározta, hogy az iskolában, ahol tanít, mindenből a high techet fogja tanítani. Tehát tudta, hogy handikeppel indulnak a tanítványai, egyházi iskolából, vagy diszidálnak, ahogy akkoriban mondták, tehát emigrálnak, és úgy tudnak új életet kezdeni, vagy pedig évekig elhelyezkednek mondjuk segédmunkásként, és akkor már mint munkás fiatalt több év késéssel veszik fel őket az egyetemre.
Tehát azt mondta, hogy akkor ő csinál valamilyen egyetemi légkört ebben a piarista suliban, és olyan dolgokat kezdett el tanítani szakköri körülmények között, mint atomfizika például, csillagászat, vitorlázás, és így tovább. És közben a kibernetika felé fordult az érdeklődése, a vezérlés technika felé. Akkoriban így hívták az informatikát.
Stöki: Gyakorlatilag informatika.
Képes Gábor: Informatika, robotika mondjuk a mai nyelvhasználat szerint, és az 1958-59-es tanévben elkezdte a kibernetika szakkört. Na most nézzük a statisztikai adatokat, hány darab számítógép volt Magyarországon a 58-59-es tanévben, hát másfél mondjuk, mert volt a Budapesti Műszaki Egyetemen egy jelfogós nulladik generáció számítógép, amit Kozma László tervezett. Ő élete is megérne egy külön műsort, mert ő megjárta a Mauthausen-i koncentrációs tábort, meg utána a Rákosi börtöneit is, tehát igen izgalmas történelmi személyiség volt ő is.
A Budepesti Műszaki Egyetemen (BME), Kozma László vezetésével, 1956-ban kezdték építeni elektromágneses jelfogókból (relékből), a MűEgyetemi SZámológép-1 elnevezésű első magyar programozható számológépet, ami azért nem lett “számítógép”, mert egyrészt nem elektronikus, másrészt a programokat nem tudta tárolni. További részletek a MESZ-1 ről itt találhatóak
Az övé volt az egyik gép, ilyen nagy tüdőszűréseknél használt celluloid lappal lehetett betölteni a programot. A másik gép meg éppen épült, hivatalosan az esti hírlap közelése szerint 1959. január 21-en kezdett működni, csak mondom január. Ez pedig az M3 volt.Az első magyar elektroncsöves számítógép.
Stöki: Arra mutattál egy pornóképet, ami M3-mal készült, az lehetséges?
Képes Gábor: Hát ez enyhe fokú túlzás, az az igazság, hogy egyfajta erotikumtól sem mentes esztétikai érdeklődés már a első magyar számítóközpont munkatársaiban is megvolt.
A számítóközpont első vezetője Kovács Győző jött el hozzám, akit a gémerek is ismerhetnek, mert volt egy zseniális lapja a Mikroszámítógépmagazin a 80-as években, aminek szerkesztőségi bizottsági elnöke volt, de hát korábban ő volt az első magyar számítóközpont vezetője, és nevetve, mosolyogva hozott nekem egy ilyen összetekert tekercset, amit amikor kihajtogattunk, akkor meglepve vettem észre, hogy egy talán ilyen telexgéppel nyomtatott, de mindenesetre karakterekből kinyomtatott női akt szerepel rajta.
Stöki: A pornókép az ilyen indexes túlzás volt természetesen. Csak hogy ide kattintsatok.
Képes Gábor: Egy karikaturisztikus női akt volt, viszont sok volt akkoriban a prűd munkatárs, pláne hogyha magasrangú vezető érkezett a számítóközpontba, úgyhogy meg lehetett fordítani, és a másik oldalán a lapnak egy ilyen madonna, egy ilyen anya gyermekével, egy rendkívül megindító kis életkép volt rajta látható. De ezen az M3-on már zenéltek, és egyébként lejátszották rajta a Für elise-t. Tehát izgalmas dolgok zajlottak, amikor a Miska bácsi, a Mikszáth téri gimnáziumnak a fizika szertárában, az Öveges professzortól megörökölt régi eszközökön, meg a Marx és Mérei által gyártott mindenféle régi műszerek között elkezdett kibernetikát tanítani.
Tavasszal már el is vitte a diákjait, hogy nézzék meg ezt az M3-ast, akkor szerintem megfordították a női aktot, mert mégis egyházi iskola tanulóiról van szó. Na mindegy, bocsánat, ez cinizmus volt.
Tehát elvitte a tanulóit, de arra azért rájött, hogy itt school computer-re még várni kell. Szerintem volt egy időgépe, és előre ment 83-ba, és akkor látta a HT1080Z-t, de hát erre még várni kell. Úgyhogy azt mondta, hogy akkor menjünk be a magyar postához, szerezünk régi telefonközpont elemeket, reléket, meg menjünk be ilyen hobbi elektronikaboltokba, meg szerezünk ilyen háborúviselt, kiégett rádiókészülékeket, és amit ki lehet belőlük berhelni, abból építsünk kimondottan játékokat, mert arra nagyon jól rájött, hogy ha valamivel rá lehet kattantani a fiatalokat egy tudományra, az a játék lesz.
És azzal tudja igazára kattantani őket, ha ők maguk tervezik meg, ők építik meg, jó forma terve van, tehát olyan lesz, mint egy termék, és utána, hogyha publikál róla, akkor kiírja, hogy ki készítette ezt, ő nagyon komolyan be is tartotta.
Grath: És akkor mi volt az első, vagy mit kezdtek, mit tudtak alkotni?
Képes Gábor: Fantasztikus dolgokat, annyit azért el kell árulni, hogy voltak hálás tanítványai, akik nyugaton éltek, mesélte nekem időskorában, hogy volt egy diákja, aki valamikor az 50-es-60-as években előfizette őt a National Geographic-ra, ami haláláig járt neki, tehát voltak ilyen hálás tanítványai, akik küldtek mindenféle tanszerkatalógust és modern szakirodalmat.
Szerintem a Claude Shannon-nak is ismerhette a munkásságát, tehát eléggé képben volt, hogy Kanadában, Amerikában, Nyugat-Németországban, Svájcban mi számít éppen csúcstechnikának, viszont ezek általában rövid leírások voltak, tehát ő hiába olvasta el, hogy mit tud mondjuk egy tiktaktót, tehát egy 3×3-as amőbát játszó masina, azért azt neki legalábbis vissza kellett fejteni, de inkább a semmiből kellett kitalálnia, hogy hogy működik.
Tehát ezt a 3×3-as amőbát, ezt Magyarországon nem nagyon ismerték még, úgyhogy ő ezt malmozógépnek nevezte el. Többféle változata készült, csodamalom volt például az egyik, az egy ilyen nagyon jól működő jelfogós malom volt, tehát ennyi 3×3-as amőbát játszik, de hát ez egy mai, illetve egy akkori gyerek számára ez majdhogy nem egy mesterség és intelligencia volt egyenlő.
Stöki: Annak nem volt kijelzője?
Képes Gábor: Volt kijelzője, hát piros meg zöld lámpákat gyújtott föl egy kis megrajzolt játéktéren.
Stöki: Tehát nem ilyen képernyő volt, hanem kis ízók.
Képes Gábor: A legtöbb játékában ízók voltak, úgyhogy én csak ízó lelkesedéssel tudok erről a korszakról beszélni.
Stöki: Köszönjük, köszönjük.
Képes Gábor: Több könyve is megjelent a témáról, Kibernetikai játékok és modellek. Ez az egyiknek a címe, a másiknak meg az, hogy Néhány kibernetikai játékgép. Azért mondom el, mert tessék rákeresni ilyen online antiquáriumokon, ugyanis tere van kapcsolási rajzokkal, és meg lehet őket építeni. Nekem voltak tanítványaim, akik egy párat megépítettek.
Stöki: Én rákerestem, pont a Kibernetikai játékok és modellek 1971-ben jelent meg.
Képes Gábor: A 71-ben a néhány kibernetikai játékgép és kibernetikai játékok és modellek meg 67-ben, de ez csak megérzés.
Stöki: Lehetséges, de az volt odaírva, hogy a könyv anyagát annyira értékesnek tartották, hogy 1971-ben német, keletnémet, sőt, nyugatnémet és svájci kiadás is megjelent. Hogy 70-es évek elején a nyugati világban megjelentett egy magyar szerző, azt gondolom, nem volt túl gyakori.
Képes Gábor: Ez egy nagy ritkoság volt, egyébként a Magyar TV-be is behívták őt, meg akkori sajtó, esti hírlap, nőklapja például beszámolta tanítványaival közös munkáiról, ő nagyon sokat emlegette a Vesztergombi György nevű tanítványát, Perjés Zoltánt, Woynarovich Ferencet, sokáig sorolhatnám őket, a nagy részük egyébként fizikus lett, számítástechnikus lett, egyetemi oktató lett, tehát ez egy elég jó iskolának bizonyult.
Ha van még időnk, akkor két találmányára még fölhívnám a figyelmet. Hosszan meséletném a játékokat, kártyázógép, műegér, ami kitalál a labirintusból, számkitaláló játék, Heuréka néven, de az én két kedvencem, az egyik, az egy Terényi Lajos nevű tanártársával közösen készített didaktomat nevű feleltetőgépe.
Stöki: Úgy hangzik, mint egy főszörny a Mikrobi-ból. Mikrobi és a didaktomat.
Képes Gábor: Ha valaki alámerül az Index archívumába, akkor egyébként remek kép látható róla,egy korábbi országos műszaki múzeumos kiállítás megnyitója kapcsán.
Stöki: Nagy Attila Károly fotós kollégám képe, ha már így megidézhetem.
Képes Gábor: Igen, no hát ez valóban az volt, ami a nevében is benne van, egy feleltetőgép, bár Miska bácsi nekem azt mondta, hogy ő ezt számonkérésre nem nagyon használta, inkább úgy, mint a parlamentben a képviselőkkel. Megszavaztatta a diákokat, hogy úgy mennyire vannak képben egy adott tananyaggal, és akkor haladt tovább, hogy ha több volt a zöld lámpa, mint a piros.
A másik találmánya még izgalmasabb. Egy pici túlzással azt is mondhatnánk, hogy az első magyar home computer, első magyar házi számítógép. Dehát olyan házi számítógépet tessék elképzelni, ami egy ilyen pozdorja fa dobozban van, egy négy és fél voltos teleppel működik, ilyen kapcsolók vannak rajta, a megszokott izolámpák, és négy darab jelfogó. Nagyon sokan, amikor ez megjelent, úgy hívták, hogy Mikromat, kibernetikai építőkészlet.
Ez egy elég tetszetős kartondobozban jelent, meg egy ilyen kék színű dobozból, egy ilyen úttörő jellegű, jól fésült fiatalember, próbálja ilyen huzalokkal programozgatni.
Hogy érzékeljetek, hogy egyáltalán nem vagyok megszállott, kinyomoztam, hogy Fazekas Pisti-nek hívták az illetőt. Na mindegy, ez csak egy apró érdekesség, ugyanis volt egy Fazekas László nevű műszerész a budai járási háziipari szövetkezetben, és ő, mint a miniatűr jelfogók mestere, részt vett ennek a gépnek a gyártás előkészítésében, és hát az az érzésem, de hogyha esetleg hallgatja Fazekas Pisti a podcastet, akkor kérem, hogy jelentkezz ön, szerintem Fazekas László fia, de az is lehet, hogy egy fiú rokonáról van szó. Na mindegy.
Grath: Ez tömeggyártást kapott?
Képes Gábor: Hát a tömeggyártás az enyhe túlzás, de tanszerboltokban, Keravillban, játékboltokban lehetett kapni.
Stöki: Háromezer darabot eladtak belőle.
Képes Gábor: Körülbelül háromezer darabot, 400 forintos áron. Hát mi a tömeg, ez igen, igen, igen. Végül is tömeggyártás, igen. Ha azt vesszük, hogy közel 20 évvel később a Primo-ból, amit azért szerintem nagyon sokan ismernek, 9000 példány gyártottak akkor a 60-as évek végén ez tényleg nem rossz.
A Mikromat, az nagyon tudományosan hangzott egyébként. Volt egy atyai barátom, egy teremőr a közlekedési múzeumban, aki korábban a Keravillnál volt eladó, és ő mesélte, hogy Mikmaknak, meg Mikmatynak nevezték, mert fogalmuk nem volt, hogy mi a Mikro, úgy általában.
Nagy népszerűségnek örvendett ez a játék. Mondjuk ki ez egy számítógép modell volt, tehát ezen meg lehetett nézni, hogy milyen logikai felépítése van egy számítógépnek, hogyan épül föl. Viszont nagyon sok szülő visszavitte a boltba, azzal a kijelentéssel, hogy ez üres, ugyanis nyomtatott áramköri lap volt, tehát nyák, amit akkoriban még sokan nem ismertek, és nem értették, hogy miért nincs tele mindenféle huzalokkal.
Stöki: Pedig már akkor is volt a nyák napja, nem?
Képes Gábor: A nyák napja.
Stöki: És egyébként én ma reggel használtam a Mikro-mat, szóval… Most már kimondtam, mert megeszi az agyamat.
Képes Gábor: A masinát egyébként egy Woynarovich Ferenc nevű akkori diák készítette, kanadai mintára, egy Minivac 601 nevű számítógép mintájára, de olyan szinten átalakította, leegyszerűsítette a részben, továbbfejlesztette, hogy rá se lehet ismerni.
Tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy ez egy teljesen hungarikum, ez a Mikro-mat, és életem egyik legszebb élménye, 2011-ben a Piarista Gimnáziumban rendeztünk egy emlékkonferenciát Miska Bácsinak a volt tanítványaival, és hogy-hogy nem, úgy átköltöztették a Piarista Gimnáziumot a háború előtti helyére, ami a mi ifjúságunk idején a bölcsészkarnak volt a központi épülete ott a Ferenciek terénél.
Hát egy költözésnél, ilyen patinás intézményeknél nagyon sok dolog részben elveszik sajnos, de inkább előkerül, és előkerült a Mikro-matnak a prototípusa, a leges-legeső példányok, kézírással ráfestve az eredeti nevét úgy hívták volna, hogy tücsök. Ezt a rosszul behúzó jelfogók ciripeléséről kapta volna.
Egyébként, amikor ez a tücsök elkészült, akkor a Miska bácsi oda adta Woynarovich Ferencnek, hogy fiam, vidd haza valamilyen ünnep, talán karácsonyi szünet volt, próbálgassátok végig, írt hozzá egy kezelési leírást, és a Woynarovich Ferenc mesélte nekem, az öcse játszott vele, és hát úgy kvázi panasz volt utána a Miska bácsinak, hogy hát az öccse az rengeteg időt eltöltött a Mikro-mattal, de nem azokat a kapcsolásokat raktak ki, amiket a Miskabelcső nagy pedagógiai módszertani előkészítésekel kitalált, hanem önmaga akart új játékokat kitalálni hozzá.
Stöki: A kis hacker.
Képes Gábor: Erre azt mondta a Kovács Mihály, hogy na, akkor működni fog a játékunk.
Grath: Az első magyar hekker.
Stöki: A kis Woynarovich.
Képes Gábor: Ez így igaz. Egyébként az egyik leghíresebb játékra a farkas, a kecske, a káposzta és a gazda nevű játék volt.
Stöki: Ez nem valami Guy Ritchie film, gondolom.
Képes Gábor: Nagy képzelő erő kell. Van egy gazdánk, aki a csónak jelben egyszerre csak egy dolgot rakhat be. Tehát vagy a farkast, vagy a kecskét, vagy a káposztát és át kell mindegyiket vinnie a folyónak a túlpartjára. Hát problémák vannak, mert a kecskét, a káposztát, a farkast és a kecskét nem jó egymásra bízni. Ezt a játékot lehetett vele megvalósítani úgy, hogy a folyó egyik partja az négy zseblámpa izzó, a folyó másik partja meg másik négy zseblámpa izzó.
Stöki: És mutattál nekem egy másik játékot, amit készített, és ilyen kapcsolók voltak, és kapcsolók, volt sorban talán 11 kapcsoló.
Képes Gábor: Ez talán a Halom nevű játék, amire gondolhatsz.
Stöki: Lehetséges, és el kellett venni valamennyi kapcsolót, legalább egyet, de legfeljebb hármat.
Képes Gábor: Igen, ez a NIM nevű játék volt, és ezek általában úgy működtek, hogy mindig a gép nyert, úgyhogy egy egészséges önbizalmat adott a diákoknak. Nem merek erre egész pontosan, érdemes elővenni a Néhány kibernetikai játékgépet, mert ott leírja, ebből is többféle bonyolultságú verzió volt, tehát be lehetett állítani, hogy ki kezd, többféle Halomból lehetett elvenni, többféle volt belőle. És ma reggel, készülve erre a műsorra, lapozgattam ezt a könyvet, kicsit felelevenítettem az emlékeimet, és élvezettel állapítottam meg, hogy Miska Belcső készített pénzbedobós játékot.
Stöki: Azta, az első magyar arcade gép.
Képes Gábor: Valami ilyesmi lehetett, két forintossal lehetett működtetni. Azt gondolom, hogy a szakkör javára gyűjtött valami pénzt, vagy inkább ez is valami demonstráció volt, mert nyilván nem a környékbeli presszókban helyezték ki. Miska bácsiról még annyit elmondanék, hogy…
Stöki: Bocsánat, és ez mit csinált ez a pénzbedobós gép?
Kovács Mihály az 1958-59-es tanévben húsz negyedikes tanulóval indította el az első kibernetikai szakkört. A következő években készültek el a sokak által megcsodált kibernetikus gépek: - 1960 LOGI kártyázógép (zsírozni tudott) - 1961 Csodamalom (3×3-as mezőn malmozott) - 1962 Halom (három halomból lehetett elvenni, az nyert aki az utolsót vette el) - 1963 Műegér (labirintusban megkereste a sajtot, és odament az egér) - 1964 8-as Kombinett (11 számot rakott sorrendbe, átrendezéssel) - 1965 Hídverés (két part között vert hidat a gép és egy játékos előre adott pillérekre) - 1965 Didaktomat (népszerű nevén a feleltető gép) - 1966 Mikromat (4 bites jelfogós számítógép)
Képes Gábor: Nem tudom felidézni pontosan, én úgy emlékszem, hogy talán ez is egy malom játék volt, de nem merek rá megesküdni. Miska bácsiról még annyit elmondanék, hogy folyamatosan fejlesztette a kibernetikai laboratóriumát, ezt a szakkört és ezt a szertárat. 70-es években már volt Hewlett-Packard programozható számológépük. Elsők között szerzett TRS-80-at a sulinak, ugye a HT-1080Z az ennek volt egy, hogy mondjam, egy klónnak a klónja, tehát egy távol keleti Video Genie nevű gép, az ezzel volt kompatibilis. Úgyhogy amikor a Video Genie, nem Jimmy, az már könnyűzene történet, úgy, meg Jani, Jimmy, majd érdekes, ilyen keresztnevek világában élünk.
A lényeg az, hogy amikor az iskola számítógép program elkezdődött Magyarországon, akkor a derék programfejlesztők, akik a HT-géphez fejlesztettek játékokat, azok jártak a Miska bácsihoz , és ő maga is rengeteget publikált mind a Mikromagazinban, mind pedig a Bitlet-ben. Nem tudom, emlékeztek-e a Bit-Let nevű számítástechnikai lapra?
Stöki: Hogyne
Képes Gábor: Ennek volt egy vallató rovata, ahol a kínpadra tettek olyan gépeket, mint az ABC80, a ZX81, ZX Spectrum, Commodore, és így tovább. És a Kovács Mihály is azt hiszem, hogy a csapat legidősebb tagjaként részt vett ezeknek a gépeknek az értékelésében. És itt hadd jöjjön a személyes sztorim.
Nekem ez volt a mesekönyvem, a Super Bit-Let nevű különkiadás, amit a WC-n ülve, a Balatonparton mindenhol ezt lapozgattam, és összehasonlítgattam ezeket a számítógépeket 80-as években, és utána eljön a Boldog 90-es évek, 95 környéke, amikor engem, mint az apácai gimnázium tanulóját, ilyen Nemecsek Ernő jellegű, kis későn érő fiatalembert kiválasztottak, hogy egy tévéjátékban statisztáljak. Ez egy Kölcsey Ferenc emlékműsor volt, és a rendkívül avantgárd szemléletű rendező készítette, legkülönbözőbb helyszíneken vették fel a jeleneteket. Az egyik jelenetet, ugye tele van régi kütyükkel, Piarista Gimnázium szertárában vették fel.
Marha unalmas, amikor ilyen forgatás van, amellett, hogy imádom, mert van, hogy órákig várakozni kell, amíg az ember sorra kerül, én addig ott nézelődöm. Meglátok egy idős urat reverendában, egy idős pap bácsit, és úgy higgyétek el, hogy beugrott a Bit-Letből az arcképe. És megszólítottam, hogy bocsánat, ön nem Kovács Mihály véletlenül? És ekkora elkezdtünk beszélgetni.
Stöki: És ő volt?
Képes Gábor: Ő volt, ő volt. Hosszú évekig bejártam hozzá a gimnáziumba, ő mint egy szerzetes tanár ott is lakott. Tehát a Piarista rendnek volt egy egész kicsi kis szobája, tele könyvvel, meg National Geographic-okkal, ahol élt.
Sokat jártam be hozzá, rendkívül közvetlen, elképesztően kedves ember volt. Mindig felszaladt velem a szertárba, egyébként szó szerint szaladt, tehát úgy kellett utána rohannom.
És kaptam is tőle ajándékba egy Mikromat kibernetikai építőkészletet, amit 2011-ben vallottam be a Piarista gimnázium igazgatójának, mert valószínűleg máig leltárban van az iskola gyűjteményében, ugyanis egyszerűen a szertárban fogott egyet és odaadta.
Stöki: Tehát ez még 80-as években volt, ugye?
Képes Gábor: Ez már a 90-es években és az ezredfordulón.
Stöki: Tehát hogy ő akkor még egyébként aktív volt, tanított?
Képes Gábor: Hát akkor már nem nagyon tanított, illetve sajnos a memóriája sem volt már a régi, ugye 16-os születésű volt, tehát az ezredfordulón ő már 80 és 90 év között volt, de bejárt az iskolába, nekem nagyon megrendítő volt, mert az akkori tanulók nagy tisztelettel fogadták őt. Hát ő egy élő legenda volt, ezt ki lehet mondani. Ami az Öveges professzor volt a fizika világában, akit ő egyébként jól ismert, meg írt róla monográfiát, valami hasonló volt ő a kibernetikában.
Egyébként én mindig azt mondom, hogy volt versenyben a Kovács Győzővel, úgyhogy a magyar informatika szerencséjének két Kovácsa volt, a Kovács Győző és a Kovács Mihály.
Stöki: Róla is kicsit megemlékezhetünk egyébként, ha gondolod.
Forrás: informatikatortenet.network.hu
Képes Gábor: Hát a Győző, én úgy tudom, hogy nem volt nagy számítógépes játékos, amellett, hogy egy-egy játékleírás megjelentetett a mikromagazinban. Nekem az ECMEC-re kell leírása, Rémlik például, meg programlistákat megjelentetett, be lehetett írni játékprogramokat. Néha kisebb nyomtatási hibák belecsúsztak, ezt el kell ismerni.
Viszont amit imádott az a sakkozás és a sakk számítástechnika, és volt egy barátja, aki jóval idősebb volt nála, olyan 1909 körül született, ha jól emlékszem, vagy 10 körül, Linner László, egy sakkmester, aki teljesen beleszeretett a sakkszámítógépekbe, és ettől kezdve rendszeresen vezettek egy rovatot. Ezek sakk automaták voltak gyakorlatilag, sakktáblába beépített célszámítógépek, mint a Mephisto például.
Stöki: Sakk erre voltak jók
Képes Gábor: Sakerre voltak jók, és ettől kezdve egy nagyon izmos rovata volt a Mikromagazinnak, ez a sakk számítástechnika, és engem elbűvöl máig. Tehát még egy pár éve, ott a Széna tér környékén van egy ilyen logikai játékbolt, és ott még tudtam venni. Nem tudom, hogy most árulnak-e játékboltban ilyet, de ilyen sakktáblába épített automata azért az nagyon…
Stöki: Biztos vannak ilyenek még, nem? Nem? Lehet, hogy nem. És a 60-as, 70-es években voltak még ilyen emberek? Mint a Miska Bácsi, akik próbáltak…
Képes Gábor: Voltak, korábban is voltak az 50-es években is, mert a Nemes Tihamérnak, akit a magyar kibernetika atyjának tartanak, bár jellemző módon a főműve, az életművet összefoglaló kibernetikai nagy összegzés, az már csak Postumus jelent meg, valamikor a 60-as évek elején. Ő egy Hennyey féle ilyen kibernetikai játékról beszámol. Tehát ilyen is biztos, hogy volt, meg a Miska Bácsi követőiként is biztos, hogy építettek játékokat, illetve az M3-ast építő csapat, a Szent Iványi Tibor például és az ő csapata is indítottak egy kibernetika szakkört. Hogyha jól emlékszem, a központi kibernetikai szakkör volt a neve és talán a József Attila gimnáziummal közösen, tehát ők is biztos gyerekeket megszólítandó elindultak játékuk irányából.
A másik pedig az, hogy ugye 1960-ban már volt öt darab számítógép az országban. Ez a 70-es évek elejére fölkúszott 147 darabra, és ez garantálható, hogy akármilyen drága is volt a gépidő, azért biztos, hogy kisebb játékokat készítettek rájuk, már csak demonstrációs célból is, mert hogyha eljön egy vendég a számítóközpontba, akkor egy játékon lehet a legjobban a gép tudását bemutatni.
Stöki: És egy moba se volt köztük. Szép idők voltak.
Grath: És mikor kezdték el ezt így komolyabban venni, hogy nem csak szakkörök, meg nem csak néhány ember, hanem mondjuk egyetemen oktatni, vagy ez csak később jött?
Képes Gábor: Hát az egyetemi oktatás nagyon korán megindult többek között a Kovács Győző a Közgazdasági Egyetemen kezdett el elsők között, meg hát a Műegyetemen említettem a Kozma Lászlót, a Szegedi Egyetemen Kalmár László már az 50-es évek.
Grath: Mindenki egy egyetemhez köthető gyakorlatilag?
Képes Gábor: Igen, ezek iskolateremtő egyeniségek.
Stöki: Ki volt, aki a robot katicát csinálta?
Képes Gábor: Muszka Dániel. Dani bácsi a Kalmár Lászlónak volt a tanítványa.
Ő is szegedi volt. Máig szegedi, és hála Istennek kiváló állapotban van. Tavaly köszöntöttem őt a 85. születésnapján, és Szegeden van egy 1000 népszetméteres informatika történeti állandó kiállítás a Neumann Társaság gondozásában, az Agórán. És ott a Dani bácsi még rendszeresen bejár, és tevékenykedik. Ő csinált egy katicabogár nevű műállatot, egy állat modellt.
Stöki: Most ezt ugye ne egy pici katicabogár méretbe képzeljük el.
Képes Gábor: Hát ez egy jókora. Olyan, nem is tudom, 60-70 centi lehet körülbelül. Ez a Pavlovi feltételes reflexeket modellező gép volt. Követte a zseblámpa fényét, hogy ha megnyomták valamelyik pöttyét,akkor elkezdett sírni, tehát sípolni, akkor nem volt hajlandó
a zseblámpa fényét követni. Hogyha megsimogatták a hátát, tehát ott lenyomtak egy ilyen érintkezőt, akkor egy idő után megnyugodott, újra hajlandó volt működni, illetve tanítható volt, tehát hogyha rá sípoltak,és közben világítottak neki, akkor egy idő után megjegyezte a sípszót, és hogyha leoltották a lámpát, akkor a sípszót is követte.
De ennek ellenére én ezt kevésbé a videojátékok előzményenek tartom.
Ez inkább egy demonstrációs célú valami volt, tehát ez egész kibernetikának a népszerűsítését szolgálta. A budapesti ipari vásáron is bemutatta, ahol Kádár János és felesége is megtekintette. A first lady, tehát Tamáska Mária, egy bátor asszony volt, mert ő meg is simogatta a hátát. Szemben, ha jól emlékszem, Sukarno hívták azt az indonéz magas rangú vendéget (Az Indonéz Köztársaság első elnöke 1945-1967 között), aki viszont nem mert hozzányúlni, mert attól félt, hogy megrázza az áram. Tehát egy ilyen kisebb szabotázst sejtett a katicabogár mögött.
De egyébként a világ más országaiban is készítettek állatmodelleket. Én még ismertem személyesen a Zemanek professzort, Bécsi egyetem tanárát, aki mű teknősbékákat készített. Én úgy tudom, hogy talán az egyikben egy magyar származású munkatárs is részt vett, talán az a baj, hogy ezt most nem néztem utána, mielőtt jöttem ide, de Ángyán András talán ez a név rémlik.
Nem merek rá megesküdni, de mindenesetre Zemanek professzor csinált mű teknősöket, illetve egyszer a Rádió Technika című lapot lapozgatva megtaláltam egy Nemes Tihamér cikket, ahol mintegy mellékesen beszámol egy cockroachról, azaz mű svábbogárról. Ez most a hexbug nanók világában már kevésbé meglepő, de úgy a 40-es évek környékén azért egy mű svábbogár az eléggé attraktív lehetett. Ez egy inverz Katica bogár volt tulajdonképpen, tehát menekült a fény elől, hogyha talált végre egy sötét…
Stöki: Mint egy igazi svábogár.
Képes Gábor: Mint egy igazi svábbogár, végre talált egy sötét zugot, akkor oda betolatott, és a kis csápjaival rácsatlakozott az akku töltőre, és töltötte önmagát.
Grath: Mint a rumba.
Képes Gábor: Jó úton jársz, tehát ezek kevésbé a videojátékok előzményei, ezek például a rumba-porszivó előzményei, meg a marson járkáló robot autónak az előzményei.
Stöki: Hát de ezek a szemléltető mindenféle eszközök, meg próbálkozások, amik az oktatásban eléggé jelen voltak, ezek voltak a kapudrogok azért nagyon sok embernek.
Képes Gábor: Én abszolút így látom.
Stöki: De emlékszem, amikor a gimnáziumban elsős voltam, jó hát akkor már Commodore-om volt meg ilyesmi. A tanárom osztályfőnököm is volt, és nem tudom, kb. két hónapja jártam oda, két hónap alatt kiválasztotta okos gyerekeket, és közéjük kerültem. Mondta, hogy hát ő szokott írogatni egyébként ilyen játékokat. És akkor fölvitt a tanáriba. Ott volt egy HT1080Z, 83-ban készült magyar számítógép. És akkor megmutatta a játékot, ami az volt, hogy két tartályban van gáz, az egyik az sűrűbb gáz, a másik nem olyan sűrűbb, és aztán összekötjük a két tartályt, és így hogyan egyenlítődik, aki a gáz molekulák hogyan áramolnak. És mondta… aha, ez nagyon jó játék, azért nem egy Impossible Mission.
Képes Gábor: Inkább ilyen szemléltető dolog.
Stöki: Igen, de hogy az osztályfőnököm ilyet le tud programozni, jó grafikája volt a hardware korlátaihoz képest. Ez keltette fel bennem a vágyat, hogy megpróbálkozzak egyáltalán a programozással, és hát nyilván akkor már nem ilyen gázos izéket csináltam, hanem akkor rendes játékot, de hogy tényleg ezek a szemléltető dolgok lehettek sok embernél a kapudrog.
Képes Gábor: És hát a 80-as években az volt a csodálatos, hogy ott már nem csak a tanárok töltötték be ezt a szerepet, hanem egymást is elkezdték a diákok inspirálni. Jelentek meg olyan könyvek, mint a kalandprogram írásának rejtelmei, úgyhogy emlékszem és hát Soha nem felejtem el, hat éves voltam, amikor megkaptuk az első számítógépünket a hét évvel idősebb bátyámmal egy gumibillentyűs ZX Spektrumot, 48 kilobájt memóriával. Már nem voltunk teljesen érintetlenek, mert előtte volt egy Hanimex TVG 070C márkájú…
Stöki: Ezt most találod ki
Képes Gábor: Nem, ez egy létező gép volt. Emlékeim szerint egy ilyen dollárboltban vásárolt, igen értékes, tulajdonképpen konzol volt. Tehát egy cserélhető kártyákkal rendelkező, de ilyen pong-szerű valami. Na mindegy, ezt váltottuk le az ZX Spektrummal, ami már 48 kilobájt RAM-mal működött, meg 256 x 192 képpontal, 8 színnel. És az első játék, ami soha nem felejtem el, édesanyámat is megragadta, és ő is játszott vele, ez a Space Raiders volt, ez a Space Invadersnek egy klónja.
És most jön a poén, egy-két évre rá, szilvesztereztünk, hát ez ilyen geek szilveszter volt, tehát csupa fiú, fogalmazunk így. Tehát nem a tánc és az udvarlás határozta meg igazán, hanem bátyám áthívta hozzánk két barátját, Kovács Csabát és Kováts Zsoltot, tehát Kováts TS-nek hívtuk őket, tehát TS-sel írták a nevüket, innen is üdvözlöm őket.
Leültek a ZX Spectrumhoz, azt hiszem, hogy a Zsolt az idősebbik testvére jeleskedett különösen, egyszerűen leült elé és egy este alatt nekem írt egy Basic-ben, egy ilyen kicsit egyszerűsített Space Invaders-t és utána így mutogatta a programlistát.
Grath: Nem, az a kicsattanóan bulis szilveszter.
Stöki: Boldog új évet!
Képes Gábor: Igen, ennek ellenére máig emlékszem rá, tehát valamit tudott, mert fantasztikus élmény volt.
Grath: Dune 2-vel nekem is eltelt egy szilveszter, azért én nem írtam, csak játszottam.
Képes Gábor: Nekem Alone in the Dark-al szintén bátyámmal együtt egy teljes húsvéti szünet.
Stöki: Említetted a Space Invaders-t épp az előbb, ugye az 78-as játék. Tehát ezt a korszakot, amit a oktatók által kezdeményezett ilyen kis gócok határoztak meg, ez valószínűleg a 70-as évek végén lehet lezárni, nem? Amikor megjelentek Amerikában, vagy Kínában az első ilyen igazán sikeres gépek, a Space Invaders, amit mondtál és aztán felmerült az igény, hogy ezt klónozzák Magyarországon is.
Képes Gábor: Igen, a korszakot le lehet zárni a 70-es években, amikor főleg nyugaton, de azért már Magyarországon is sok főiskolán voltak integrált áramkörös olyan számítógépek, amikhez voltak terminálok, képernyős terminálok. Lehetett szöveges kalandjátékot, ilyesmit játszani velük, de ez egy korszak vége. Aztán valóban jön a 80-as évek, amikor megjelennek az első otthoni számítógépek, és olyan szinten klónoztak, hogy a Space Invaders, az a Videoton TV Computerre Űrhódító névvel jelent meg.
Stöki: Meg a tévé, foci, meg ezek, azért a Novotrade-es játékok előtt voltak még fél vagy talán egy évvel. Ez 80-81 már bőven, nem? Amikor ezek megjelentek.
Képes Gábor: Hát a 70-es, 80-as évek fordulója valóban a Videoton, és egyéb ilyen Pong játékok. De az Űrhódító, az már a TVC-re jelenik meg, tehát az inkább a 80-as évek közepén. És én nem akarok itt hazabeszélni, de volt egy kiállításom, életem egyik csúcspontja eddig, vagy csúcsalkotása, aminek ez volt a címe, hogy Űrhódító, és a videójátékok történetéről szólt, és olyan cirka 50 ezer ember látta 2010-ben.
Stöki: Igen, az nagyon jó volt. Ugye, az a közlekedési múzeumban volt.
Képes Gábor: Igen, akkor nagyon beindítottuk a rakétákat, a Beregi Tamás akkor írta a Pixelhősöket, aminek az első fejezeteit én lektoráltam. Én megrendeztem az űrhódítót, aminek kis összefonódásként a tablóit meg ő lektorálta, és ehhez kapcsolódóan voltak ilyen pixel art rendezvények, volt ilyen 8-bit-es chiptune koncert. Tehát akkor valami nagyon jó dolog elindult, amit sajnos azóta én úgy érzem, hogy egy kicsit… kicsit takaréklángon él, de amíg még a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban dolgoztam, addig egy vándorkiállítást tudtam a űrhódító alapján csinálni. Az volt a címe, hogy az informatika gyermekei, és Nagyatádtól kezdve Túrkevéig, Szolnokig, emlékeim szerint talán Dombovárig, és ebben már nem vagyok biztos, mert tényleg összefolynak az emlékeim, olyan sok városba sikerült elvinnünk.
Volt egy másik kiállítás a DOSTalgia, az az IBM PC történetéről szólt, meg egy harmadik a Menő üzletember, amelyik a hordozható elektronikákról, és a kiállításokkal kapcsolatos pályafutásomnak a legújabb darabja, amit már nem a múzeum színeiben rendeztem, de egy nagyon jó barátom múzeumában, a Túrkevei Finta múzeumban, ennek pedig az a címe, hogy Űrcsiliárdos, és hát ennek sajnos szomorú aprópója van.
Stöki: Gyu…
Képes Gábor: Igen, ez a Dragon Györgynek, tehát Gyunak a hagyatékából rendezett kiállítás.
—
Stöki: Na, és hát ezzel igazából bőven áttérünk rád, ugye az adást mindig azzal szoktuk zárni, hogy a vendégünkről beszélünk.
Grath: Én nekem hadd legyen egy kérdésem ezekről a konzoljátékról, hogy ezek hogy készültek, hogy berendeltek egy automatát, és akkor lemásolták?
Képes Gábor: Hát ezek nem csak automatákon jelentek meg. Mondjuk a Space Invaders, az jellegzetesen játékautomatán is nagyon népszerű volt. Tomohiro Nishikado írta, és Japánban óriási láz volt körülötte. Azt hiszem a Tamás könyvében ír valami olyasmit, hogy hiánycikk volt valamelyik pénzérme is mert…
Stöki: 100 Yenes
Képes Gábor: Igen, mindenki bedobált a masinába. De hát ezek megjelentek PET-re, Commodore PET-re, ugye a C64 nagypapája. Megjelentek TRS-80-ra, Apple II-re, és hát így azért nem volt lehetetlen. Nem volt lehetetlen klónozni. Egyébként nekem volt egy atyai barátom, sajnos ő sem él már úgy hívták, hogy dr. Laufer Gábor, aki egy szülész nőgyógyász volt, egy derék, fehér köpenyes orvos. Egyébként a Index Fórum hajnalán Mr. Spock néven fórumozott nagyon sokat. Többen ismerhetik a nevét, mert rengeteg tudományos témához hozzászólt.
A Laufer Gábor emigrált az Egyesült Államokba, és ott elsők között vett otthoni számítógépet. Mégpedig először rá akarták egy olyan számítógépre beszélni, egy ilyen Elter vagy IMSA-i, nem tudom, hogy kell ejteni, egy olyan jellegű gépre, amit még ilyen kétállású kapcsolókkal kellett binárisan működtetni. Ez volt a bemutatóterem egyik sarkában, a másik sarkában pedig egy QWERTY billentyűzetes képernyős masina, és egy nagyon szemfüles eladó volt, aki azt mondta neki, hogy vegye meg a billenőkapcsolós modellt a piros lámpákkal.
Stöki: Mert az a jövő!
Képes Gábor: Hát nem! Hanem aki sportautót vezet, az is manuális váltót használ, nem automata váltót. Ezzel a logikával, hogy ha egy igazán vagány ember, akkor kattogtassa a kalantyúkat. Nem hallgatott rá, inkább vett egy Apple-2-t, és írt rá egy Intellectual Decathlon nevű játékot, egy ilyen észpróba játékot, amit egyébként egy rendes hivatalos amerikai kiadó megjelentetett, és az amerikai iskolákban, közoktatásban ilyen ajánlott játékprogram volt.
Stöki: Tehát az adást azzal szoktuk zárni, hogy vendégünkről beszélünk, de hát már bőven áttértünk rád, tehát tudjuk, hogy hogyan ismerkedtél meg a videójátékokkal, meg mi volt az első játék, amivel találkoztál. Azt még mondd el, hogy a Spektrum-os Space Race, vagy mi?
Képes Gábor: Space Raiders-t.
Stöki: Space Raiders-től hogy jutottál addig, hogy a műszaki múzeumban egy kurátor vagy?
Képes Gábor: Illetve voltam. Hát ha a lépéseket kell mondanom, akkor utána jött az Atari 520 ST-FM típusú számítógép, amit a Novotrade-nek az Andrássy út 40-ben lévő bemutató termében vásárolt a bátyám és édesanyám a taxisblokád idején gyalog elhozva. Ezt egyébként Andrássy út 40-ről van szó, nyugodtan nevezhetjük tréfásan az Error házának is.
Grath/Stöki nagy sóhajok a háttérben
Képes Gábor: Bocsánat. Gyakran elsütöm ezt a viccet, és egyre rosszabb, úgyhogy többet nem fogom már nyilvánosság előtt.
Stöki: Mindegy, mert benthagyom az adásban.
Képes Gábor: Az Atarihoz a bátyám csapata, Sebestyén Gábor, Andróczki Gábor, Mezei Gábor, egy erős Gábor túltengés volt akkoriban a generációnkban. Csinált egy lemezújságot, Bomba Atari lemezújság, amit az Atari bemutató termében lehetett kapni. Ilyen hologrammatricából vagdosták ki az ilyen hamisítás elleni védelmet imitáló kis valamit, amit ráragasztottak, három és feles floppyn jelent meg. Ezen én már Ewok-szoftver néven erre nagyon büszke vagyok, tehát egy büszke plüsmackóként 12 évesen írtam ilyen informatikatörténetinek szánt cikkeket, amiket hát ma utólag bevallhatom, hogy nagyjából a Műsoron a számítógép című BBC könyvből és a Bit-Letből halásztam össze, vagy legábbis az információkat. Illetve a Guru-ban is megjelent egy nyomtatott publikációm a McDonald Land című magas röptű játéknak a leírása.
Majd jön egy hosszú szünet, én bölcsész lettem egyébként, irodalommal foglalkoztam alapvetően, és nagy szerencsémre a bölcsészkaron a magyar szakon volt egy Horváth Iván nevű egyetemi tanár, aki indított egy bölcsészetudományi informatika nevű ilyen interdisziplináris, tehát ilyen különböző tudományok ágakat összekötő képzést.
Egyebek mellett a világ első internetes kritikai szövegkiadását is ő csinálta, a BBOM, azaz Balassi Bálint Összes Művei volt a címe, és ő úgy azt is mondta, hogy mi most a reneszáns 2.0 időszakában élünk, mert volt egy korszak, ami ugye a könyvnyomtatással kezdődött, és most itt van ez az internet, és hát valahogy ezt kell részben átültetni, részben meg meg kell azokat az új formákat találni, ami a műveltségterjesztésnek az adekválta megfelelő formája ma,és találjuk ki, hogy milyen legyen most egy könyv, milyen legyen most egy irodalmi mű.
Nagyon izgalmas műhelyt vezetett. Egyszer pont akkor kapcsoltam le a szerverét, a magyar-irodalom.elte.hu-t, amikor a World Wide Web egyik atya. Nem merek rá megesküdni, maga Tim Berners-Lee, de valamelyik ilyen ős-atya jött a Horváth professzorúrhoz látogatóba, és ő mutogatni akarta neki az eredményeket. Én pedig a szomszéd szemináriumi teremben kis informatikatörténeti órámat tartottam, és ott volt egy ilyen meztelen PC, tehát így levolt véve róla a burkolat, ami rettenetesen zúgott, és zavart az óratartásban, és lekapcsoltam.
Grath: És ez volt a szerver?
Képes Gábor: Hát ez egy öröktanúság, hogy legalább rá kellett volna írni, hogy ez a szerver. Na mindegy, tehát ott a bölcsészkaron én valahogy mégiscsak az informatika felé indexeltem, és egyebek mellett a Fővárosi Telefonkönyvből fölhívtam Kovás Győző villamosmérnököt, tehát a MikroMagazinból is ismert magyar informatikai úttörőt, elhívtam egy órát tartani a bölcsészkarra, amit rájellemző módon, mintegy három óra késéssel, de négy óra időtartamban tartott meg, de mégis mindenki imádta, mert egy lehengerlő figura volt.
És akkor mondta nekem, hogy közeleg a Neumann János centenáriuma, tehát 100 éve született Neumann János 2003-ban, és az Országos Műszaki Múzeum rendez róla egy kiállítást, de mivel a Műszaki Múzeumnak nincs állandó kiállító épülete, egyébként máig. Ezt csak érdekeseket mondom, mert a közlekedési múzeum most a főépülete, de továbbra is ilyen raktári körülmények között van, ezért hát szükségből erényt kovácsolva, na mindegy, bocsánat, ez is egy rejtett szóvicc volt. Szükségből erényt kovácsolva a Természettudományi Múzeumban rendezik meg ezt a kiállítást kitömött állatok között. Elég sajátos volt, de én ennek a kiállítást akarom… Ez abszolút interdisziplináris volt, de ott láttam először Gamma Juhász lőelemképzőt, tárolatprogramú analizátort.
Stöki: Időt kérünk! – hatalmas röhögés – Mit láttál először?
Képes Gábor: Hát ez még egy ilyen háború előtti ős célszámítógép, a Gamma Juhász lőelemképző, aminek rosszul volt írva…
Stöki: Ez ugye nem… az Alpha Juhász, az sokkal jobb volt, nem?
Képes Gábor: Ez ilyen légvédelmi ágyúkat vezérelt, ez a szegény szerkentyű, a kölcsönzési céduláján rosszul volt a tömege írva, nem 50 kiló volt, hanem 500, úgyhogy egy kicsit kellemetlen meglepetés volt, amikor meghozta a hadtörténeti múzeumból a teherautó, és ilyen egyiptomi rabszolgaként a kiállítótérbe vonszoltuk.
Na mindegy, tehát ilyen tragikus elemekkel is fűszerezett, de alapvetően csodálatos kiállítás volt, ahol én már ilyen egyetemistaként részben a kis mini magángyűjteményemet is kölcsönadva, egyebek között a Piarista Gimnázium leltárában szereplő mikromatot is kölcsönadva, hát részt vettem a kiállítás rendezésében, utána lediplomáztam pénteken, és hétfőn elkezdtem ebben a múzeumban dolgozni.
Stöki: És hát akkor jó tíz évig ott voltál, nem?
Képes Gábor: Igen.
Stöki: És megvan még az a tanulmánytár a Prielle Kornélia utcában, vagy már nem ott van?
Képes Gábor: Igen, a tanulmánytár az máig az Országos Műszaki Múzeum épületében látogatható, és igen, bárki el tud menni. (2023-ban még mindig látogatható)
Stöki: Na ezt akkor ajánlom mindenkinek, mert tényleg nagyon jó élmény, mondjuk, jó, hát nekem te így egy ilyen személyes tárlatvezetést tartottál, rengeteg érdekes információval, de az Ural 2 puszta látványa az. Az egy olyan élmény, amiért megéri elmenni.
Képes Gábor: Régi kedves kollégáim hallgatják az adást, akkor zárójelben mondom, hogyha hívnak, akkor nagyon szívesen jövök, és tartok tárlatvezetést.
Stöki: Jó, még azt mondjuk el, hogy a Nemzeti Digitális Archívumban
mit csinálsz, te mivel foglalkozol?
Képes Gábor: A MaNDÁban, mert ez a közkeletűen elnevezés, hogy MaNDA (Magyar Nemzeti Digitális Archívum), van egy digitális gyűjtemények főosztály, amelynek a vezetője vagyok. Itt egy országos adatbázist építünk, tehát közel száz intézményben vannak jelen munkatársaink, és a régi kéziratoktól, könyvektől, kezdve a műtárgyaknak a 3D modelljeig, legkülönbözőbb tárgyakat digitalizálunk és teszünk elérhetővé, úgyhogy most jelenleg ez a fő tevékenységem. De egyébként, aki kíváncsi az írói munkásságomra, van a jelenlegi munkahelyemnek egy kulturális hír portálja, a http://mandarchiv.hu és ott rendszeresen cikkezem, a másik szenvedélyem az a könnyűzene története, úgyhogy régi énekesekről, régi zenészekről szoktam cikkeket írni.
Válasz írása