2023 nyarán az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem hallgatói számára váratlanul meghirdették az első GémDzsemet, amelyre öt kiváló pályamunka érkezett. A cél az volt, hogy a Matematikai és Informatikai Intézet (MatInf) valamint a Média és Design Intézet (MDI) hallgatói közös munkával játékokat fejlesszenek. Most éppen a 3. Gémdzsem vége felé járnak, a játékokat már csak ki kell próbálni és bemutatni a nagyközönségnek.
Havonta jelentkező hazai GameJamek
Többször beszéltünk már arról, hogy ha valaki játékfejlesztésre adná a fejét, akár csak hobbi szinten, akkor a legjobb belépési lehetőség ebbe a világba az, ha GameJam-eken veszünk részt. Ezek az események akár zéró tudásról is fel tudnak építeni egy komoly hobbit vagy akár egy karriert. Idén pedig nagyon kedvező helyzetben vagyunk GameJam tekintetében, hiszen két havi rendszerességgel jelentkező GameJam sorozat is fut, a Havi Egy Játék (HEJ) és a JFOx1GAM!
“Havonta jelentkező hazai GameJamek” A teljes bejegyzés megtekintéseHavi Egy Játék 2024
Idén is folytatódik a Havi Egy Játék gamejam sorozat. A HEJ (Havi Egy Játék) a nemzetközi 1GAM (One Game A Month) kezdeményezés köré épülő magyar közösség. A kihívás lényege, hogy a részvevők minden hónapban elkészítenek egy játékot az adott témára akár egyénileg, akár csapatban, és ezt bemutatják a havonta megrendezésre kerülő meetupon.
“Havi Egy Játék 2024” A teljes bejegyzés megtekintéseHunJam 2023 – A legnagyobb hazai offline gamejam
Idén másodjára került megszervezésre a HunJam. A tavaly megrendezett első eseményen is nagyon sokan voltak akik játékok fejlesztésébe kezdtek (erről itt olvashattok), de most minden várakozást felülmúlt a jelentkezők és az elkészült játékok száma. 19 játék került beküldésre amit a több mint 70 résztvevő készített 48 óra alatt. Ez mindenképpen rekord a hazai offline GameJam-ek történetében.
“HunJam 2023 – A legnagyobb hazai offline gamejam” A teljes bejegyzés megtekintéseGameJam: II. HunJam
Idén ismét HunJam! Nem számít mennyire vagy zöldfülű a játékfejlesztésben, ez a 48 órás kihívás kezdőket és profikat egyaránt vár! Október végén, a BME-vel és METU-val karöltve hozzuk el nektek ezt az egész hétvégén át tartó játékfejlesztői versenyt, méghozzá nem kisebb helyszínen, mint a CEU épületében!
“GameJam: II. HunJam” A teljes bejegyzés megtekintéseJFO Game Jam VI
Dátum: 2023.07.01. 12:00 – 2023.07.16. 18:00
Hatodik alkalommal kerül megrendezésre a jatekfejlesztes.online() (JFO) által rendszeresen meghirdetett online Game Jam. Amennyiben a gamejam eléri a 10 beküldött játékot, díjakra is lehet számítani!
“JFO Game Jam VI” A teljes bejegyzés megtekintéseGlobal Game Jam 2023 – Gameloft
Borsics József foglalta össze egy mini interjúban az előző hétvégi gamejam történéseit, hogy kik voltak, mi volt a téma, milyen volt a hangulat és hogy milyen játékok születtek.
“Global Game Jam 2023 – Gameloft” A teljes bejegyzés megtekintéseGlobal Game Jam 2023 – Nemesys Games
Józsa Szabolcs foglalta össze egy mini interjúban a hétvégi gamejam történéseit, hogy kik voltak, mi volt a téma, milyen volt a hangulat és hogy milyen játékok születtek.
“Global Game Jam 2023 – Nemesys Games” A teljes bejegyzés megtekintése22/23 interjú #19 Nemesys Games
Józsa Szabolcs mesél Elder Scrolls Online-ról, GDC előadásról és a gamejam-ek fontosságáról.
“22/23 interjú #19 Nemesys Games” A teljes bejegyzés megtekintéseGlobal Game Jam 2023 – Budapest
A Nemesys Games ahogy korábban már sokszor megtette, két év kihagyás után újra helyszínt ad a Global Game Jam 2023-as fordulójának! Az eseményen természetesen továbbra is bárki részt vehet aki ki akarja próbálni magát a játékfejlesztés világában.
Kezdés: 2023 Fenruár 3. Péntek
Az első HUNDzsem játékai
Véget ért az első HUNJam… vagy HunDzsem. Egyszer biztos véglegesedik, hogy melyik forma a megfelelő 🙂 A lényeg viszont, hogy öt nagyszerű játék született. A 48 óra alatt készült alkotásokat egy nagyon kellemes este keretében együtt próbáltuk ki az InGame Gamer Bárban. Ki lettek osztva a díjak is + volt aki már javított verzióval is érkezett, amit a zsűri már a verseny keretében nem értékelhetett, de mindenképpen örültünk neki, hogy egy működő játék lett végül belőle!
“Az első HUNDzsem játékai” A teljes bejegyzés megtekintése3. jatekfejlesztes.online() GameJam eredmények
- helyezett: Sea of Thieves ’89 (theLionCount)
- helyezett: Killing Floor Retro Remake (XeroFox)
- helyezett: Minesweeper 3D (EasyStick)
Gratulálunk minden résztvevőnek! A részletes leírásokat és letöltési linkeket a teljes bejegyzésben, alább találjátok. + Az eseményről és tapasztalataikról beszélgettek a Voxel Podcast keretein belül Daneeca és Tackle: Hallgassátok!
“3. jatekfejlesztes.online() GameJam eredmények” A teljes bejegyzés megtekintéseGameJam – HunJam (2022 Szept. 16-18)
A környező országokban már egy ideje szokás, de nálunk még nem volt igazi hazai gamejam. Most ezt az űrt betölteni hivatott rendezi meg a Nemesys Games csapata a HunJam-et! Amennyiben szeretnél jó hangulatban játékot fejleszteni-kitalálni-zenélni-rajzolni többedmagaddal, akkor alább találod a szükséges információkat:
“GameJam – HunJam (2022 Szept. 16-18)” A teljes bejegyzés megtekintéseGameJam: TofuTengo
Fejlesztő: Team Tofu
Kiadás éve: 2018
A TofuTengót egy 24 órás Hackathon alkalmával készítették. Az itch-en fellelhető prototípus verzióban az utcán játszhatunk focit tenisz formában, amit másnéven tengóként ismernek. A cél, hogy úgy találjuk el a labdát, hogy az kétszer pattanjon az ellenfél területén belül.
“GameJam: TofuTengo” A teljes bejegyzés megtekintéseGameJam: Butcher the Goat
Fejlesztő: Molnár Anna, Hermann Tibor, Földházi Gergő, Várady Zsolt
Kiadás éve: 2016
A Butcher The Goat egy csak más játékosokkal együtt játszható 2D platformer játék. Mindenkinek az a célja, hogy befejezzen egy négy lépéses rituálét. Amennyiben az ellenfél játékos kecskéjének fejére ugrunk, azt kiütjük és kezdheti újra a rituálé felépítését aminek a végső célja, hogy önmagunkat (a kecskét) feláldozzuk az oltáron, ezzel nagyon sok pontot nyerve.
“GameJam: Butcher the Goat” A teljes bejegyzés megtekintéseGameJam: Blue Tiger
Fejlesztő: NoMoreNeon
Kiadás éve: 2021
Hungame pont: –
A Blue Tiger egy nagyon egyszerű FPS nézetes puzzle jellegű walking simulator. Valójában a NeonCode 2 sokadik prototípusára épül, ezt a verziót keltettük életre és foltoztuk be itt-ott a várost, hogy ne essünk át a padlón méterenként.
“GameJam: Blue Tiger” A teljes bejegyzés megtekintéseGameJam: The Room
Fejlesztő: Cogwheel Games
Kiadás éve: 2012
A Room eredetileg a Game Jolt ‘Fear’ versenyére készült. Ez egy rövid és ingyenes belső nézetes horror-kaland játék amit négy nap alatt készítet a Cogwheel Games három fejlsztője. Az alapötlet az volt, hogy csináljanak egy szabadulós szobát, aminek a hangulata a Silent Hill-hez hasonló. “GameJam: The Room” A teljes bejegyzés megtekintése