Sokszor beszélgettem már erről korábbi tanítványaimmal, de meetupokon, kocsmában más fejlesztőkkel is, vagy éppen olyanokkal, akik játékfejlesztők szeretnének lenni, hogy mi a legjobb, legcélirányosabb, leggyorsabb út ahhoz, hogy az ember bekerüljön a szakmába. Az biztos, hogy nem nálam van az “ultimate” tudás a témában, de úgy érzem, hogy nekem az volt a legnagyobb hasznomra, hogy több játékot végigvittem teljesen egyedül az ötlet fázisától a kiadásig.
“Egy egyedül végigvitt játék projekt lépései és előnyei” A teljes bejegyzés megtekintéseIdőutazó Játéknap 2024 – 2024.10.19. Gyula
2024 október 19-én Gyulán bepótoljuk az elmaradt nyári programot! Várunk titeket szeretettel az Időutazó Játéknap 2024 rendezvényünkön, ahol közel két tucat régi számítógéppel és videojátékkal várunk titeket, a 70-es, 80-as, 90-es évekből. A belépők egységesen 1000 Ft-ba kerülnek.
“Időutazó Játéknap 2024 – 2024.10.19. Gyula” A teljes bejegyzés megtekintéseGame Dev Meetup szeptember – Magyar szinkron és a Videójátékok – 2024.09.18.
Hogyan készülhetne több magyar szinkronos játék? Milyen lehetőség rejlik az anyanyelvű szinkronban a videójáték fejlesztők számára? Ezekről mesél szeptember harmadik szerdáján a Pink Sunset Studio két alapítója, Dömötör Naomi gyártásvezető és Gargya Márk hangmérnök, akik júliusban megjelentették a Half-Life 2 és epizódjainak magyar szinkronos változatát.
“Game Dev Meetup szeptember – Magyar szinkron és a Videójátékok – 2024.09.18.” A teljes bejegyzés megtekintéseInterjú a Digital Reality-vel (2005)
Jatekfejlesztes.hu (2005): Nemrégiben készítettem interjút a Digital Reality-vel Magyarország legnagyobb játékfejlesztőcsapatával. A kérdéseimre Kiss István a DR egyik alapítója és jelenleg egyik Vezető Programozója és Kovács Zoltán a DR egyik Projekt Vezetője válaszolt. Utólag is köszönöm nekik az interjút.
“Interjú a Digital Reality-vel (2005)” A teljes bejegyzés megtekintése15 éves a Regamex – 2024.10.19-20. Budapest
Retro videójáték kiállítás – Minden ami árammal megy, kijelzője/képernyője van és játszani lehet vele. Hobbiszámítógépek, videojáték konzolok és handheld játékok őrült mennyiségben! Éld át újra gyerekkori élményeidet a képcsöves TV-készülékeken kiállított eredeti gépeken!
“15 éves a Regamex – 2024.10.19-20. Budapest” A teljes bejegyzés megtekintéseElőzetes: EbiTapes
Az EbiTapes egy igazán különleges kalandjátéknak ígérkezik, amelyben egy nem mindennapi zenei utazásra hívnak minket. A játék egy kézzel rajzolt világban játszódik, ahol minden sarok tele van felfedezésre váró rejtélyekkel és barátságos figurákkal.
“Előzetes: EbiTapes” A teljes bejegyzés megtekintéseAmnesia Escape Room mod jam: Red Indigo
A Red Indigo egy rövidebb, lineáris álomszerű játékélményt nyújt. Megpróbálja megragadni azt az érzést, amikor eltévedsz egy művészeti galériában zárás után. De ne felejtsd: itt nincsenek ellenfelek. Legalábbis nem olyanok, amilyenekhez hozzászoktál.
“Amnesia Escape Room mod jam: Red Indigo” A teljes bejegyzés megtekintéseKihívásokkal teli idők, de a játékfejlesztés még mindig jó móka!
Az utóbbi időben egyre többen érdeklődnek arról, hogyan lehet manapság elhelyezkedni a nagyobb játékfejlesztő cégeknél. A videojáték-ipar mindig is vonzó terület volt, de a jelenlegi helyzet nem túl biztató. Ez az összefoglaló a mostani kihívásokra és lehetőségekre világít rá, különösen azok számára, akik most tervezik a karrierjük elindítását ebben az izgalmas, de kiszámíthatatlan világban.
“Kihívásokkal teli idők, de a játékfejlesztés még mindig jó móka!” A teljes bejegyzés megtekintéseTi küldtétek 2024 Augusztus
A blogon lehetőség van játékok beküldésére, amivel már így is rengeteget segítettetek az elmúlt években. Viszont sok olyan játékot is küldtök be, ami mérete/eladási számai vagy egyéb okok miatt nem fér be az archívumba. Ezeknek a játékoknak szeretnénk megjelenést biztosítani a “Ti küldtétek” rovatban.
“Ti küldtétek 2024 Augusztus” A teljes bejegyzés megtekintéseOff The Road Unleashed
Fejlesztő: Dogbyte Games
Kiadás éve: 2021
Az Off the Road Unleashed egy szórakoztató és sokszínű sandbox játék, amely a terepjárás világát tárja elénk különféle járművekkel. A játékosok felfedezhetik a hatalmas térképeket, járműveket gyűjthetnek, és izgalmas kihívásokkal nézhetnek szembe, mindezt egy könnyed, árkád stílusban.
“Off The Road Unleashed” A teljes bejegyzés megtekintéseElőzetes: Where Birds Go to Sleep
Az indie játékok világa ismét gazdagodik egy különleges, atmoszférikus kalanddal, amely a Where Birds Go To Sleep címet viseli. A készülő alkotás ígéretes kombinációja a történetközpontú játékmenetnek, az egyedi vizuális stílusnak és az emberi lélek mélyebb rétegeit kutató narratívának.
“Előzetes: Where Birds Go to Sleep” A teljes bejegyzés megtekintéseUnreal Engine Budapest Nyárzáró Meetup – 2024.08.30. Budapest
Az idei nyár is gyorsan eltelt, ezért a következő meetup alkalmával kevesebb szakmai témát és több lazítást terveznek. Ennek megfelelően ezúttal nem zárt térben, hanem a Duna-parton, a Budapest Gardenben kerül sor az eseményre.
“Unreal Engine Budapest Nyárzáró Meetup – 2024.08.30. Budapest” A teljes bejegyzés megtekintéseSzikra
Fejlesztő: Pap Imre
Megjelenés éve: 2024
A Szikra egy pihentető, 2.5D-s oldalnézetes játék, amely egyedi steampunk/fantasy környezetben játszódik. A játékosoknak hatalmas mezőkön, varázslatos erdőkön és gőzgépek labirintusán kell áthaladniuk, hogy elérjék a torz cirkuszt, ahol barátjukat fogva tartják.
“Szikra” A teljes bejegyzés megtekintéseDuskfall: Turned based RPG
Fejlesztő: Domonyi Viktor – BaldrickSoft
Kiadás éve: 2024
Fedezd fel a Duskfall világát, ahol minden lépés egy új titkot rejt. Ez a körökre osztott dungeon crawler RPG egy epikus utazásra hív, tele bonyolult börtönökkel és félelmetes ellenségekkel, amelyek próbára teszik a képességeidet.
“Duskfall: Turned based RPG” A teljes bejegyzés megtekintéseElőzetes: 7th Floor – Egy magyar horrorjáték, ami a félelmeid mélyére vezet
A 7th Floor című hazai fejlesztésű horrorjáték egy történetközpontú, atmoszférikus élményt kínál, amelyben egy elhagyatott kórház falai között kell megtalálnod az eltűnt lányodat, Clare-t. A játék során nemcsak Clare hollétét deríted ki, hanem a kórház sötét titkait is felfeded, miközben túl kell élned a borzalmakat, akár rejtőzködéssel, akár harccal.
“Előzetes: 7th Floor – Egy magyar horrorjáték, ami a félelmeid mélyére vezet” A teljes bejegyzés megtekintéseAirport
Fejlesztő: Run-Down Games
Kiadás éve: 2023
Az Airport egy forgalomirányításra építő játék, ahol a játékosok egy miniatűr játékrepülőteret irányítanak, repülőgépeket és autókat terelgetve, hogy elkerüljék a baleseteket. A játék több mint 50 szintet kínál, növekvő nehézséggel, egyéni és többjátékos módban egyaránt.
“Airport” A teljes bejegyzés megtekintéseTargeted: -10 Days
Fejlesztő: Glitchy Frame Studio
Megjelenés éve: 2024
A Targeted: -10 Days egy feszült túlélő-horror játék, amely egykori maffiatagként mutat be minket, aki az életéért küzd. A játékos feladata, hogy tíz napig életben maradjon, miközben a maffia kegyetlen vezetője, a Don, mindent megtesz annak érdekében, hogy elhallgattassa őt, mielőtt tanúskodhatna ellene.
“Targeted: -10 Days” A teljes bejegyzés megtekintéseGame Dev Day augusztus – A videójátékok látható világa
Mit nyer és mit veszít az alkotó ha saját belső világát önti képernyőre egy játék fejlesztése során? Ilyen és ehhez hasonló nehéz kérdésekre keresünk választ két izgalmas projekt grafikai tervezőjével. Czuder Tamás a nemrég kiadott Ghostboy, Pribelszky Máté meg a Through The Fragmentation vizuális megálmodója.
“Game Dev Day augusztus – A videójátékok látható világa” A teljes bejegyzés megtekintéseElőzetes: Targeted
Nagy örömmel és izgatottsággal tájékoztatunk Titeket, hogy hamarosan megjelenik a Glitchy Frame Studio első játéka, a Targeted. A Targeted a mostanában népszerűvé vált anomália kereső (I’m on Observation Duty), és a végtelen loopos játékok (The Exit 8, Shinkansen 8) egy újabb variációja.
“Előzetes: Targeted” A teljes bejegyzés megtekintéseHungame Interjúk: László Vincze (Vincenzo, StrayBoom)
A hungame.blog új interjúsorozatának első részében László Vinczével, azaz Vincenzo Strayboommal beszélgettünk. A neves audió- és zeneszakértő olyan játékokon dolgozott, mint a The Witcher 3, a Chicken Police, a Crysis: Warhead és a Project Cars 2.
“Hungame Interjúk: László Vincze (Vincenzo, StrayBoom)” A teljes bejegyzés megtekintéseGame Dev Meetup július: Alkalmazott zeneszerzés játékokhoz
Ma – az irgalmatlan hőség ellenére – szeretettel várunk mindenkit Buttinger Gergely Alkalmazott Zeneszerzés Játékokhoz című előadására, személyesen az Ingame bárban vagy akár alább:
“Game Dev Meetup július: Alkalmazott zeneszerzés játékokhoz” A teljes bejegyzés megtekintéseLong Drive
Fejlesztő: Genesz
Kiadás éve: 2019
A “The Long Drive” egy egyedülálló, nyitott világú autós szimulátor, amely a végtelen sivatagon keresztüli magányos utazásra hív. A játék 2019 óta készül és folyamatosan bővül új tartalmakkal.
86
hungame index
“Long Drive” A teljes bejegyzés megtekintéseElkaszált játékok – Agon: A Négy Sárkány meséje
A Négy Sárkány meséje, bár sosem jutott el a teljes megvalósításig, emlékezetes marad a magyar játékfejlesztés történetében, mint egy ambiciózus kísérlet, mely sokat tanított a tervezés és a finanszírozás kihívásairól.
“Elkaszált játékok – Agon: A Négy Sárkány meséje” A teljes bejegyzés megtekintéseHazai Open-Source motor: Wicked Engine
A Wicked Engine egy ígéretes, magyar fejlesztésű 3D játékmotor, amely modern renderelési technológiákat és kiváló teljesítményt kínál. Nyílt forráskódú és szabadon használható, így bárki számára elérhetővé teszi a professzionális játékfejlesztés eszközeit.
“Hazai Open-Source motor: Wicked Engine” A teljes bejegyzés megtekintéseNagy Csaba – A szoftvermackós
A szoftveripar az 1980-as évek közepén drámai változásokon ment keresztül. Ebben az időszakban készült egy interjú Nagy Csabával, a Novotrade tehetséges programozójával, aki a szoftvervédelem terén is kiemelkedett. Ekkor Csaba, az ELTE matematika szakos hallgatója volt és a Traffic játék révén vált nemzetközileg elismert fejlesztővé.
“Nagy Csaba – A szoftvermackós” A teljes bejegyzés megtekintéseMi és a számítógép: A Magyar Televízió Úttörő Műsora a Számítástechnika Népszerűsítéséért
Az “Mi és a Computer” 1983-ban debütált magyar televíziós műsor, melynek célja a személyi számítógépek népszerűsítése és megértése volt egy olyan korban, amikor ezek az eszközök még csak kezdtek elterjedni a háztartásokban. A műsor bemutatta, hogyan használhatóak a számítógépek többek között az oktatásban, repülési szimulációkban, illetve a zenealkotás folyamatában.
“Mi és a számítógép: A Magyar Televízió Úttörő Műsora a Számítástechnika Népszerűsítéséért” A teljes bejegyzés megtekintéseJigs4w3D Puzzle Challenge
Fejlesztő: WOMBEX Games
Megjelenés éve: 2024
Fedezd fel a Jigs4w3D Puzzle Challenge világát! Ez az ingyenes 3D kirakós játék heti frissítésekkel tartja izgalomban a játékosokat, öt különböző nehézségi szinten. Tapasztald meg a modern lakás nappalijában és hálószobájában elhelyezett kirakósok varázsát!
“Jigs4w3D Puzzle Challenge” A teljes bejegyzés megtekintésePinball FX3
Fejlesztő: Zen Studios
Kiadás éve: 2017
A Pinball FX3 a klasszikus flipperjátékok digitális újjáéledése, amely magával ragadó játékmenettel, lenyűgöző grafikával és kihívásokkal teli pályákkal hódítja meg a játékosok szívét. Merülj el a virtuális flipperezés élményében, és küzdj a legmagasabb pontszámokért!
85
hungame index
“Pinball FX3” A teljes bejegyzés megtekintéseALAN-13 Reformation
Fejlesztő: Kovács Viktor
Megjelenés éve: 2022
Ha szereted a kihívásokkal teli puzzle játékokat és az indie fejlesztők kreatív világát, akkor az ALAN-13 Reformation biztosan a te figyelmedet is felkelti. Az egyedi játékmenet és a programozás alapelveivel való játékos ismerkedés igazán friss élményt nyújt.
“ALAN-13 Reformation” A teljes bejegyzés megtekintéseMad Bullets: Western Arcade
Fejlesztő: isTom Games
Kiadás éve: 2014
Ha szereted a pörgős retro akciót és a vadnyugati hangulatot, a Mad Bullets tökéletes választás számodra! Ebben az izgalmas, gyors tempójú játékban te lehetsz a legveszélyesebb pisztolyhős.
72
hungame index
“Mad Bullets: Western Arcade” A teljes bejegyzés megtekintéseNyan Cat: Lost In Space
Fejlesztő: isTom Games
Kiadás éve: 2011
Ha szereted a macskákat és a végtelen űr titokzatos világát, akkor a “Nyan Cat: Lost In Space” játék neked való! Ebben az egyszerű, de függőséget okozó játékban a Nyan Cat-el utazhatsz az űrben, cukorkákat gyűjtve és elkerülve a veszélyeket. A játék minden platformon kiemelkedően jó értékeléseket kapott a játékosoktól!
73
hungame index
“Nyan Cat: Lost In Space” A teljes bejegyzés megtekintéseForró Hétvégi Programajánló: Retró Játékok és Számítógépek
Ezen a hétvégén nem csak a hőmérséklet emelkedik, hanem a retró hangulat is a tetőfokára hág! Két fantasztikus esemény vár rátok, ahol a múlt legjobb pillanatai kelnek életre. Ajkán az Árok Party 2024, a 8 bites gépek és demók világának ünnepe, míg Füle a Kilencedik Bacsis Retro Számítógép Kiállítással várja a nagyközönséget!
“Forró Hétvégi Programajánló: Retró Játékok és Számítógépek” A teljes bejegyzés megtekintéseSteam SummerSale – Magyar játékok akcióban!
Indul a Steam Summer Sale! A magyar fejlesztők idén is erősen képviseltetik magukat az akciók között! Ha szívesen fedeznéd fel a hazai játékfejlesztés legjavát, most kiváló lehetőség nyílik rá, hiszen több izgalmas és változatos cím is jelentős kedvezménnyel érhető el. Legyen szó körökre osztott stratégiáról, noir hangulatú kávézós játékról, vagy egyedi puzzle-kalandról, a magyar játékok széles skáláját kínálják. Érdemes átböngészni a listát és lecsapni a kedvencekre, mert ilyen ajánlatok nem minden nap jönnek szembe!
“Steam SummerSale – Magyar játékok akcióban!” A teljes bejegyzés megtekintéseGhostboy
Fejlesztő: Two Blackbirds
Megjelenés éve: 2024
Képzeld el, hogy visszatérsz a halálból, hogy segíts szeretteidnek a gyászukban. A Ghostboyban pontosan ezt kell tenned, miközben döntésekkel és stratégiával irányítod egy család kapcsolatait, hogy legyőzd a negatív gondolatokat. Ez a játék nemcsak kihívásokkal teli, hanem mélyen érzelmes is, így minden pillanatban próbára teszi a szíved és az elméd.
“Ghostboy” A teljes bejegyzés megtekintéseElőzetes: WILD Tactics
Ha szereted az XCOM-ot és a Chicken Police univerzumát, akkor a magyar fejlesztésű Wild Tactics lesz a következő kedvenced. A vad és humoros stratégiai játék egyedi hangulatával és taktikai mélységével hamar belopja magát a szívedbe!
“Előzetes: WILD Tactics” A teljes bejegyzés megtekintéseJurassic Island: The Dinosaur Zoo
Fejlesztő: FrameLine Network
Kiadás éve: 2015
Ha valaha is arról álmodoztál, hogy egy saját dinoszaurusz-állatkertet építesz, akkor a Jurassic Island: The Dinosaur Zoo neked szól. Ez a játék lehetőséget kínál arra, hogy különféle dinoszauruszokat gyűjts, ketreceket építs, és a látogatók örömére menedzseld az állatkertet. A játék szép, nosztalgikus 2D grafikával rendelkezik. De sajnos, mint minden jó dologban, itt is van egy kis bökkenő…
“Jurassic Island: The Dinosaur Zoo” A teljes bejegyzés megtekintéseGive It Up! / 永不言弃
Fejlesztő: Invictus Games
Kiadás éve: 2019
Fedezd fel a zenei kihívások világát az Invictus Games Give It Up! játékával, ahol a nehézségi szint és az izgalmas ritmus tökéletes kombinációja vár rád!
“Give It Up! / 永不言弃” A teljes bejegyzés megtekintéseElkaszált játékok: Verona
A 2010-es évek egyik ígéretes magyar videojátékprojektje, a “Verona”, végül sosem készült el. A játék fejlesztéséről és kudarcáról Reiker Theodore, a projekt vezetője mesélt. A gyűjtőmunkát és a forrásvideót a MyQuest YouTube csatornának köszönhetjük!
“Elkaszált játékok: Verona” A teljes bejegyzés megtekintéseDimhaven Enigmas: Új Misztikus Kaland a Horizonton
Az indie fejlesztőcsapat, a Zadbox Entertainment, amely a nagy sikert aratott Quern: Undying Thoughts című játékkal robbant be, most visszatér egy új, izgalmas kalandjátékkal, a Dimhaven Enigmas-szal. A játék Kickstarter kampánya nemrég indult el, és máris nagy figyelmet keltett a játékosok és a kritikusok körében
“Dimhaven Enigmas: Új Misztikus Kaland a Horizonton” A teljes bejegyzés megtekintéseKing Arthur: Legion IX
Fejlesztő: Neocore Games
Megjelenés éve: 2024
Hungame pont: 67
Merülj el a körökre osztott taktikai és karakterközpontú RPG-k egyedülálló keverékében. Vezesd a képzett római tribunust, Gaius Julius Mentot, miközben áthalad Avalon sötét fantasy birodalmán.
69
hungame index
“King Arthur: Legion IX” A teljes bejegyzés megtekintése
