Assault Commando

Fejlesztő: 3DMagic
Kiadás éve: 2010

iWorld: Nem könnyű elfogultság nélkül írni magyar vonatkozású fejlesztésekről. Ebből a szempontból a 3D Magic Kft.-vel különösen nehéz dolgom volt, hiszen az Dimension Technics által kifejlesztett Alpine Crawler World című terepjárós játékkal a kiadó már komoly sikereket ért el az iPhone-on. Amikor megnyílt az út, hogy kipróbáljam legújabb munkájukat, a Cellular Bits fejlesztésében megjelenő Assault Commando-t, rögtön lecsaptam a lehetőségre. Nem kellett csalódnom.

Ahogy a játék nevéből már sejthető, itt bizony egy kőkemény, puskaporszagú, kibiztosított gránáttal alvó Rambo bőrébe kell bújnunk, hogy a természet lágyölén masírozva rendet vágjunk az ellenséges katonák soraiban. A vérfürdőt a jókora skulók garantálják: az alapnak számító gépfegyvert később a gránát, a shootgunt és az aknavető egészíti ki. A fegyverarzenálra szükségünk is lesz, ellenlábasaink ugyanis nem restek kihasználni a túlerő erejét, hogy sárba tiporják dicső küldetésünk sikerét.

Harcaink során a gépfegyver „ravaszán” fog a legtöbbet időzni ujjunk, de ha nem akarjuk otthagyni fogunkat, a tömegek ellen a shotit, míg a járművekkel, épületekkel szemben az RPG-t is használnunk kell. Apropó, járművek. Nem csak lőhetünk rájuk, be is pattanhatunk például egy motorcsónakba vagy egy terepjáróba, hogy megnövekedett mozgékonyságunkkal, illetve tűzerőnkkel még hatékonyabban apríthassuk az ellenséges katonákat.

Assault Commando - Magyar Játék iOS
Assault Commando – Magyar Játék iOS

Az irányítás rendkívül egyszerű, a jobb oldali joystick-et megráncigálva hősünk az adott irányba indul, ha pedig a bal oldalt felsorakozó fegyverek ikonjaira bökünk, bőszen tüzelni kezd. Érdemes az először lő, aztán kérdez stratégiát követni, ezért ha nem akarunk rövid úton elhalálozni, egyik ujjunknak érdemes lesz a gépfegyver ikonja felett tartanunk. Számomra az egyedüli nehézséget az okozta, hogy az igazán brutális csaták közepette legnagyobb igyekezetem ellenére sem sikerült mindig eltalálnom a kiszemelt fegyver ikonját, ezzel teret engedve a katonák azon törekvéseinek, hogy eltegyenek láb alól.

A pályák felépítése egyszerű, a ránk zúduló golyózáporban el kell verekedni magunkat a következő chekpoint-ig, ahol megfogyatkozott életerőpontjain feltöltődnek, illetve általában némi lőszert is találhatunk. Tetszett, hogy időként váratlan események is történnek. Megesett például, hogy egy vékonyka fahíd közepén ragadtam, miközben a gépfegyverem összes tárát ki kellett ürítenem a négy irányból özönlő ellenségre.

Assault Commando - Magyar Játék iOS
Assault Commando – Magyar Játék iOS

Belőlük máskor sincs hiány, a katonákat egyebek mellett gránátos fickók, bunkerek, motorcsónakok, gépágyús dzsippek, helikopterek egészítik ki. A legtöbb fejfájást azonban egyértelműen a főellenségek okozzák, akiket vödörszámra kell megtűzdelnünk ólommal és robbanóanyaggal, mire végre feldobják a talpukat. Ilyenkor könnyedén ráeszmélhetünk, hogy túlbecsültük képességeinket, de a három nehézségi szint közül egy másikat választva még mindig nekifuthatunk újra a pályának.

Aki a látvány miatt aggódna, a megnyugtatására közlöm, a 3D grafika remekül fest. A képek talán nem is hozzák vissza, hogy mennyire. A zene ugyancsak illik a pörgős játék hangulatához, ráadásul néha hősünk is hallatja hangját néhány szellemes megjegyzés erejéig. További pirospont jár az OpenFeint miatt is, amelynek segítségével felvehetjük kapcsolatot ismerőseinkkel vagy összehasonlíthatjuk eredményeinket.

Engem meggyőzött az Assault Commando. Rendkívül addiktív, pörgős akciójáték, aminek ott a helye az App Store élmezőnyében. Véleményem szerint erre meg is van minden esélye. Ha kukacoskodni akarok, akkor is csupán annyit róhatok fel, hogy nincs benne multi, valamint lehetne egy kicsit hosszabb is, ám mivel a későbbi verziókban újabb pályák is érkeznek, ezért azt mondom, legyen 10/8.5.

A cikket eredetileg HoldenGS írta a már nem elérhető iworld.web4.hu weboldalon.

Válasz írása

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑