Reunion

Fejlesztő: Kistamás János, Kiss István, Fodor Tamás, Kreiner Tamás, Lendvai Attila, Jámbor Krisztián
Megjelenés éve: 1994

RetEmu: Az 1994-ben Amigára (OCS/ECS és AGA, a CD32 változat nem jelent meg) és DOS alá megjelent sci-fi stratégia az Amnesty Design csapat első játéka – hiszen középiskolásokként döntötték el a tagok 1991-ben, hogy készítenek egy stratégiai játékot. A két fajta Amiga változat között (a terjedelmen kívül) a grafika színei, a kezelőfelület hangvisszajelzései és az intró volt az igazi különbség. 

Több, mint két év tapasztalatszerzés és munka után sikerült létrehozniuk a Reuniont, amelyre végül sikerült kiadót találni a Grandslam képében (az amerikai kiadás a kiadó nevével, Merit’s Galactic Reunion néven is ismertté tette a játékot).

A játék (tanulópénz) elkészülte után továbbléphettek, így megalakulhatott az új cég, Digital Reality Szoftverfejlesztő Kft. névvel, amelynek később az Imperium Galactica I-II, Haegemonia játékokat is köszönhettük többek között (link).

Továbbléphettek, de a Reunion kétségtelenül mérföldkő volt, nem csak a fejlesztők, hanem a stratégiák kedvelői körében is, hiszen a program már az elég hosszú intrójával és zenéjével (a zeneszerző később BAFTA-díjat is nyert az Imperium Galactica II zenéjével) is megalapozta a hangulatot.

Válasz írása

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: