Land It!

Metascore: 65
Fejlesztő: Nemesys Games
Megjelenés éve: 2016

Playdome: Az alapkoncepció a következő: adva van egy terület, amelynek virtuális légterében egy-kettő-három-négy-…-csillió repülőgép közlekedik. Felszállnak, leszállnak, elkerülik egymást és minden olyan helyet vagy tárgyat, amelyet nem volna szerencsés érinteniük.  Irányba állnak, irányt változtatnak, különböző manővereket hajtanak végre. Illetve egyiket sem, merthogy mi tesszük mindezeket velük, vadul váltogatva az egyre csak közeledő vagy távolodó repzik között. Az éppen vezéreltnek beavatkozhatunk a sebességébe és az útirányába, illetve fel- és leszállhatunk velük. Az aktuális irányt egy vektor mutatja, amely kanyarodáskor a fordulás ívét is megjeleníti az új úti cél mellett. Bizonyos számozott karikákon sorrendben átrepülve pontokat zsebelhetünk be, míg más hasonlók érintése azonnali halált jelent. És akkor a tiltott zónákat – amelyek fölé tilos berepülni – még nem is érintettem. Van tehát tennivalónk bőven, és a fejlesztők már az oktatópályákon sem voltak restek ezt alaposan megértetni velünk. A tutorial mellett karrier módban, valamint egy annak teljesítésével megnyitható végtelen módban is játszhat ki-ki a maga örömére.

Válasz írása

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: