Rush for Berlin

Metascore: 76
Fejlesztő: Stormregion
Megjelenés éve: 2006

Gamekapocs: A címben lévő „rush” szócska pontosan kifejezi a stratégia lényegét: hajsza Berlinért több oldalról. Attól függően, hogy melyik kampányt választjuk (utóbbiakból szűkölködni nem fogunk, hiszen idővel három darab hadjárat is a rendelkezésünkre áll majd), más és más oldalról nézhetjük, illetve harcolhatjuk végig a második világháborút és határozhatjuk meg annak végkifejletét – innen ered a játék alternatív mivolta.  Miután végigtoltunk három – egyébként roppant hangulatos – oktatópályát, nekifoghatunk a világégés lényegének, a pusztító, valós idejű harcnak. A szovjet oldalt választva a hajdani Szovjetunióval versenyezhetünk Berlinért a szövetségesekkel, míg utóbbi népekkel csatába indulván fordítva. A cél közös: ki éri el elsőként Németország fővárosát, hogy leszámoljon a Hitleri Harmadik Birodalom maradékával? A verseny szoros: játékbeli teljesítményünktől függ majd, hogy mi érjük-e el elsőként Berlint vagy „kollégáink” – ám erről később.

Checkpoint 5×07: Stormregion

A nyugati illetve az orosz kampány leküzdése után válik elérhetővé a germánokkal való hadakozás lehetősége, ahol a két oldalról való szorongatás ellen fellépve gyakorlatilag patt-helyzetet kell kialakítanunk a másik felekkel; tehát a németek nem nyerhetik meg a háborút, szimplán megóvhatják Németország épségét. További alternatíva, hogy például a játékban Hitler ellen merényletet követnek el, sőt akár a nyugati szövetségesek is abszolút győztesként kerülhetnek ki a háborúból. (Az általános félreértés végett: valójában az oroszok kerekedtek felül Németországon.)

Válasz írása

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: