Fejlesztő: Egyszervolt.hu, Fekete Zsombor, Hábori György, Vas Zoltán
Megjelenés éve: 2009
Az Egyszervolt.hu gondolt egy merészet, és a Google Maps motorját felhasználva földrajzi- (illetve történelmi, néprajzi, idegenforgalmi) játékot készített Világjáró néven. A játékban a Google domborzati térképén ábrázolt poligonok alapján kellett felismerni országokat, városokat, tájegységeket. Egy másik játékmódban a Google maps-en kellett megkeresni a feladványokat. Ha nem sikerült pontosan kattintanunk rájuk, a program kiírta, hogy milyen irányban és milyen messze kell keresgélnünk. A játékot a Playfish Geo Challenge című játéka inspirálta, de a Google Maps API használatával jóval túlmutatott azon. A kezdeményezés 2009-ben teljesen eredetinek és különlegesnek számított, hiszen addig a Google szolgáltatására építve csak jóval egyszerűbb játékok készültek. 2010-ben a játék II. helyezést nyert el az Első Európai Komoly Játékok Versenyén, később a European Seal of eExcellence platina díjas Tengernyi Kaland játékban is meghatározó szerepe lett. A Világjáró 2012-ig volt elérhető, mert a Flashes motort az akkorra az Egyszervolt.hu-ból kivált csapat már nem frissítette. Hasonló sorsra jutott a 2011-ben indított 7merfoldes.hu oldal is, amely több ezer nevezetességet, földrajzi és történelmi objektumot dolgozott fel Magyarországon a Világjáró motorjára építve.
Válasz írása