Fejlesztő: Liktor Gábor
Kiadás éve: 2004
A Mitrill egy böngészőben játszható ingyenes online szerepjáték. Egyszerre akár 12 karaktert is irányíthat benne a játékos.
Hangos, durva röhögés hangja csapja meg az ide tévedő fülét, ahogyan előbotladozik a göcsörtös fák és az alant aljasul elterülő gyökereik közül. Apró fénypont tűnik fel a távolban, és a röhögés hulláma újra felcsendül. Semmi kétség, a fény felől jön.

Közelebb érve a fény egyre nagyobb és nagyobb lesz, míg végül egy rozoga, de mégis zajos fogadó körvonalai sejlenek fel; a ház mögött pedig lovak sorakoznak sorban kikötve, arra várva, hogy odabenn a zaj csendesedjék, vagy ismét útra keljenek a hátukon.

Bentről határozottan víg hangulat szűrődik ki és közelebb somfordálva még valami pengetős hangszer is, mintha. Ám lehet csak az erdő hangjai surrantak be a gyanútlan fülbe és csalják meg a hallgatózót. Ezt nehéz eldönteni, mindenképpen be kell menni, hogy bizonyossá váljék.
Belépve az a kép fogadja a belépőt, amire számít: durva, foghíjas vigyorú csapos és baljós, mindenre kapható tömeg. Jól megnézik a belépőt, majd látva, hogy esetleg egy hasonszőrű és nem csap bajt, addig nem akarnak tőle semmit és folytatják a megkezdett tevékenységüket; vannak, akik sört habzsolva kockáznak, mások “hőstetteikkel” dicsekednek fennhangon, míg vannak, akik csendesen üldögélnek egymagukban, avagy kisebb csoportokba verődve.
Egy valami érezhető biztosan: mindegyik vár valamire.
Tizenéves forma gyerek szalad elő – ki tudja honnan – és odaszalad az egyik kandallóhoz közel ülő, hosszú ősz hajú és szakállú öregemberhez.
- Jeremiás, kérlek, meséld el megint! – Kezdi el kérlelni jó hangosan.
- Figyeljetek, kezdődik! – Szól egy durva, öblös hang a tömegből, mire még durvább röhögés csap át a tömeg felett.
A fiú, mintha meg sem hallotta volna, ismét megszólal, meghúzva gyermeki erőszakkal az ősz szakállt. - Meséld el, most! – Rivall rá durcás hangon.
- Mit meséljek el, megint? – Kérdi az agg, rekedten, elhaló hangon.
- Hogy milyen Mitrill-földje! Te jártál ott, éltél ott! Mondd el, most!

Mindenki halkabb lesz a teremben és bár látszólag tovább folynak a megszokott cselekedetek, mégis mindenki figyel. Egy legendába illő történet egy öreg hazudozótól, vagy elfeledett hőstől? Erre választ senki sem tudna hitelesen adni.
- Mit is mesélhetnék…? – Túr bele a szakállába az öreg, krákog pár percig, mint aki abban a pillanatban akar meghalni, majd végül erőt vesz magán és belekezd.
- Mitrill földje maga a varázslat; csodálatos, de egyben mégis halálos lényekkel és helyekkel. Oda ember fia egymagában hiába is menne, esélye sem lenne senki és semmi ellen. Minimum 3 fős csapattal kell nekivágni, de ők is csak arra elegek, hogy ne haljanak meg egyből, amint belépnek a földre. – Kicsit megint megcsuklik a hangja, de nyel egy hatalmasat, majd folytatja.

Tolvaj bandák vernek táborokat és fosztogatnak mindenfelé. Ha eléggé felkészületlen egy csapat, akkor könnyedén azt veszi észre, hogy jól kiporolták a nadrágját. Persze, láthat legendás csapatokat is, akik nem 3-an, de legalább 12-en is vannak, olyan felszereléssel, amikről ódákat és legendákat lehetne zengeni. Számukra az egyszerű tolvajok semmik, mint a pelyvát szórják szanaszét.
Ők már sokkal hatalmasabb vadakra is vadásznak, mint például a rejtélyes goblin bányák, ahol ezek a kis undorító lények gyűlnek össze hatalmas falkákban, megszállva a tárnákat és a szinteket. Ezektől megtakarítani egy-egy bányát embert próbáló feladat, sokan haltak már meg ebben a próbálkozásban.

Kóborolnak csapatok, akik mindenféle szedett-vedett társaságokból kovácsolódtak össze… Ők nem rabolnak, ők “csak” pusztítanak és romlásba akarnak mindent dönteni; magukat káosz csapatoknak nevezik. Szörnyű fajták, az égiek óvjanak tőlük.
A király – mert bizony ennek a területnek királya is van – rendszeresen ad megbízatásokat is; a már említett csapatok és hordák felszámolására éppen úgy, mint arra, hogy rejtélyes és átláthatatlan labirintusokat fedezzenek fel a számára a merész kalandozók. Cserébe pedig felszerelést és busás jutalmat remélhetnek.
De, akik úgy vélik, hogy nem elég erősek a kalandozáshoz, egyszerűbb módon is kereshetnek maguknak pénzt és munkát is. A király előszeretettel alkalmaz felügyelőket a rabszolgák dolgoztatására a már megtisztított bányákban, akik egyben helytartókká is előléphetnek, hogy új épületeket építtessenek a király dicsőségére (és önnön meggazdagodásukra). Persze, ennek van egy aprócska szépséghibája: az építkezés önköltséges, azt a király nem támogatja. Csak a bánya felügyeletért fizet.

És végül, de nem utolsó sorban: a hadurak összecsapása, amit ott Tréningnek neveznek; itt ájulásig harcolnak egymással a csapatok tagjai, hogy összemérjék erejüket egymás ellen. A győztes fél pedig mindig kap a királytól némi aranyat jutalmul, amiért kellemes időtöltést biztosítanak ezzel a számára.
Egyszer régen én is az arénák ura voltam, a Vörös Vezér…
- Jah, de most már a Vörös Borok Vezére vagy, apó! – Röhögte a pult mögül a foghíjas csapos. – Már ha voltál Te valaha is azon a helyen és nem csak kitaláltad ezt a mesét, hogy szórakoztasd a benn lévőket, akiktől néha kapsz egy kis alamizsnát, vagy italt…
A gyerek csillogó szemekkel hallgatta végig a történetet és senkinek nem mondta volna el soha, de magában eldöntötte, hogyha megnő, ő bizony csapatot fogad fel és meghódítja Mitrill földjét…
Válasz írása