Telex: Elon Musk Twitteren egyenesen az egyik legcsodálatosabb művészi alkotásnak nevezte, és Post Malone pedig arról beszélt egy interjúban, hogy olyan érzelmeket korbácsol fel a játék zenéje, hogy időnként le kell kapcsolnia a hangot, mert szinte reszket a már-már ördögök kórusát idéző zenétől, és egy komolyabb összecsapás után muszáj lenyugtatnia magát egy kapitális méretű cigarettával az erkélyen.
“Magyar zenekar játszotta fel az Elden Ring zenéjét!” A teljes bejegyzés megtekintéseDeath Rider – JS13KGAMES
Csecskedi Csaba játéka egészen rendhagyó azokhoz képest amikről írni szoktunk. A Js13KGames versenyre készült, amin van egy nagyon nehezen betartható szabály: A teljes játéknak kóddal, képekkel, hangokkal és minden egyébbel bele kell férnie 13 kbyte-ba. Összehasonlításképpen egy átlagos telefonnal készített fotó 3-9MB körül mozog, azaz körülbelül 690szer nagyobb helyett foglalnak és még csak játszani se lehet velük!
“Death Rider – JS13KGAMES” A teljes bejegyzés megtekintéseHogyan készült a Wasteland 2 magyarítása
Vinczei írt egy nagyon jó beszámolót arról, hogy hogyan is jutott arra, hogy neki magyarítást kell csinálnia a Wasteland második részéhez. Ez persze csak a történet eleje, hiszen tele van viszontagságokkal, sok-sok meglepetéssel és több tízezer fordítandó sorral.
“Hogyan készült a Wasteland 2 magyarítása” A teljes bejegyzés megtekintéseKészül a God of War magyar szinkronja
A SzinkronSarok csapatának köszönhetően lehet, hogy elkészül a God of War magyar szinkronja! A hangokat profi színészek adják és egy 6 perces ízelítőt már kaptunk is belőle. (Videó a blogposztban)
Ráadásul az már most látszik, hogy nagyon figyelnek a közönség véleményére, hiszen az előzetes videó alapján a kommentelők más hangot szerettek volna Kratosnak és ezt meg is fogják változtatni!
Vakondok – Stamps Back film premier év végén!
Lassan öt éve, hogy megjelent a Vakondok4 – Végigjátszás dokumentumfilm, amiben a hazai játékfejlesztés egy nagyon izgalmas időszakáról (80′-90′ évek) volt szó. Most pedig érkezik a folytatás Stamps Back alcímmel! Premier: 2022. december 12. Lurdy mozi
“Becsempészett Commodore 64-ek, feltört játékok, piacon árult másolt videójáték-kazetták, postai levélben küldözgetett floppy lemezek, amerikai BBS szerverhez csatlakozó Matáv telefonfülke, lemezújságok és az első magyar papír játékmagazinok megszületése, copy partyk, Csoki klub, és a magyar demoscene létrejötte a 80-as, 90-es években.”
RollCats játszható demó
A minap bukkantam rá Tóth Alexander játékára, amiben valahol a galaxisban hatalmas macskák gurulnak hatalmas kerekekeken. Talán legjobban a Wipeout klasszikusához lehetne hasonlítani a játékmenetet, csak macskákkal és vidámabb formában. Az egész játék nagyon igényes lett, szóval ha valaki szereti a stílust, mindenképpen tegyen vele egy próbát!
“RollCats játszható demó” A teljes bejegyzés megtekintéseFlipper és Videójáték kiállítás – Savoya Park
Legendás flipperek és arcade videójátékok érkeznek a Savoya Parkba, amelyeket szeptember 1-25. között bárki ingyenesen kipróbálhat! A következő flipper gépeken teheted próbára a tudásod: Terminator 2,
Ripley’s Believe It or Not!, The Party Zone, The Who’s Tommy Pinball Wizard. Továbbá kint lesz néhány Arcade videójáték is: Ms. Pac-Man, Kangaroo, Time Crisis 1, Soul Calibur, Crazy Taxi, Groove Coaster, Jurassic Park III, Spider-Man.
Pac-Man és flipper kategóriában pedig verseny/nyereményjáték is van. Az első három helyezett vásárlási utalványokat nyerhet!
No More Light – Alpha előzetes
A No More Light egy külső nézetű, túlélő elemekkel megspékelt akció-kalandjáték lesz és hosszú fejlesztés után végre megjelent az Alpha trailere a játéknak. A csapatot éredemes bátorítani minden formában, hiszen a Para 51 Games csapata mindösszesen két főt takar és sok munkájuk lesz még mire a nagyközönség elé kerülhet az alkotás. Előre is sok sikert kívánunk hozzá, mert nagyon ígéretesnek tűnik!
“No More Light – Alpha előzetes” A teljes bejegyzés megtekintéseWhat The Fortress!?
Szeptember 6.-án jelent meg Cs. Ádám legújabb játéka Steam-en, a What The Fortress. A játék a már jól megszokott tower defense mechanikát azzal csavarja meg, hogy a kastélyhoz vezető utat is a játékos jelölheti ki. Akit érdekel egy könnyed toronyépítéses szörnyaprítás, az megtalálja a játékot itt Steam-en.
“What The Fortress!?” A teljes bejegyzés megtekintéseEsemények a hónapban: Function Demoscene és HunJam
A hónapban két esemény is lesz, ami megmozgathatja a home office kényelmében rekedt játékfejlesztőket. Az egyik a korábban egyszer már posztolt HunJAM gamejam aminek már facebook eseménye is van. Holnap pedig a Function dempparty, ami a magyar demo közösség legnagyobb, 3 napos bulija.
Function 2022: SZEPT. 9., 16:00 – SZEPT. 11., 8:00 Facebook esemény
Ha nem tudod mi fán terem ez az egész, nézz bele a Function 2021 jingle videóba:
“Események a hónapban: Function Demoscene és HunJam” A teljes bejegyzés megtekintéseBárki számára elérhető a WarriOrb forráskódja!
A magyar illetőségű Not Yet Games egy váratlant húzott, és nem olyan régen teljesen nyílt forráskódúvá tette a WarriOrb című Unreal Engine 4 alatt készült játékát! A kikerülés oka pedig nem más mint, hogy szeretnék, ha a kezdő fejlesztők is tanulhatnának belőle. Szóval akit érdekel a játékok készítése Unreal-el, az látogasson el a Git oldalra, ahonnan mindent le tud tölteni + nagyon részletes leírást is talál a használathoz.
“Bárki számára elérhető a WarriOrb forráskódja!” A teljes bejegyzés megtekintéseMagyar kvízjáték: Noodle-Party Kickstarter kampány
A hazai BuBit Games csapata a segítségeteket kéri, hogy elkészülhessen a Noodle-Party című 1-4 fős helyi többjátékos kvízjátékuk. A készítők mindig is nagy rajongói voltak a szellemi vetélkedőknek TV-ben és játékokban egyaránt. Régóta álmuk, hogy elkészítsék a sajátjukat és azt megoszthassák a nagyközönséggel. Ebben tudtok most segíteni nekik a Kickstarter kampányukat támogatva!
“Magyar kvízjáték: Noodle-Party Kickstarter kampány” A teljes bejegyzés megtekintése3. jatekfejlesztes.online() GameJam eredmények
- helyezett: Sea of Thieves ’89 (theLionCount)
- helyezett: Killing Floor Retro Remake (XeroFox)
- helyezett: Minesweeper 3D (EasyStick)
Gratulálunk minden résztvevőnek! A részletes leírásokat és letöltési linkeket a teljes bejegyzésben, alább találjátok. + Az eseményről és tapasztalataikról beszélgettek a Voxel Podcast keretein belül Daneeca és Tackle: Hallgassátok!
“3. jatekfejlesztes.online() GameJam eredmények” A teljes bejegyzés megtekintéseGameJam – HunJam (2022 Szept. 16-18)
A környező országokban már egy ideje szokás, de nálunk még nem volt igazi hazai gamejam. Most ezt az űrt betölteni hivatott rendezi meg a Nemesys Games csapata a HunJam-et! Amennyiben szeretnél jó hangulatban játékot fejleszteni-kitalálni-zenélni-rajzolni többedmagaddal, akkor alább találod a szükséges információkat:
“GameJam – HunJam (2022 Szept. 16-18)” A teljes bejegyzés megtekintéseLand Above Sea Below
Fejlesztő: Glasscannon Studio
Nemrég eldöntöttük, hogy híreket is közlünk ezentúl a blogon. Az elsők között egy nagyon ígéretes játékot szeretnénk megosztani veltek: A Land Above Sea Below már pár hónapja elérhető Early Access-ben így az apropó nem annyira friss. Viszont ha valaki még nem hallott róla és szereti a békés tájkép építgető jellegű puzzle játékokat, az mindenképpen tegyen vele egy próbát!
Mindenki számítógépe, ami Magyarországból játéknagyhatalmat csinált
Negyven éves a Commodore 64 és ennek kapcsán írt egy nagyon jó cikket Stöki a Telexen.
“Magyarországra különösen nagy hatással volt a gép, igen nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a szocializmusban kialakuljanak a profi videójáték-készítés keretei, és nyugati megrendelők kapkodjanak a magyar programozók után.”
Konnektor 642. Videojátékok zenéje Buttinger Gergellyel + DROP
Vendégünk Buttinger Gergely videojáték zeneszerzõ. Mennyi zene kell egy játékhoz, mi alapján kerül ez meghatározásra? Ki felel az effektekért?Milyen hangszereket vesznek fel élõben, mik a lehetõségek?
“Konnektor 642. Videojátékok zenéje Buttinger Gergellyel + DROP” A teljes bejegyzés megtekintéseCheckpoint 8×02: Traffic és Scarabaeus, a Novotrade két korai sikere
A Traffic a Novotrade egyik első nagy sikere volt, és még japán piacon is meg tudott jelenni, Csaba persze erről is mesélt. A Scarabaeus pedig olyan 3D élményt adott C64-en (ráadásul karaktergrafikásan), hogy az ember letette a haját. Mindkét játékot Nagy Csaba programozta, és azt is elmondta, miért nem készült el a fejlesztés alatt álló Scarabaeus 2.
“Checkpoint 8×02: Traffic és Scarabaeus, a Novotrade két korai sikere” A teljes bejegyzés megtekintéseGeekkirály MINI – Carebotz és Nemundir
Beszélgetés Takács Péterrel, a Carebotz c. számítógépes játék alkotójával és Tóth Lamberttel, aki a Nemundir asztali szerepjáték kitalálója. Egy digitális és egy papíron létező, két különfélének tűnő projectet fogunk az adásban bemutatni. Különböznek bár, de többek között a közös mindkettőben az, hogy mindkét project elkészült és megjelent a közönség számára. Arról fogunk beszélgetni Péterrel és Lambival, hogy milyen nehézségekbe ütköztek a kivitelezés során, mennyi idő alatt készültek el, mik voltak azok a buktatók amikkel nem számoltak az elején és mi volt mindkettejük számára a motivációs erő ami segítette őket abban hogy a végére érjenek munkájuknak.
“Geekkirály MINI – Carebotz és Nemundir” A teljes bejegyzés megtekintéseCheckpoint 7×16: Newcomer
Vendégünk ezúttal Gonda Zoltán volt, aki a világ egyik legkitartóbb embere lehet, mert nemcsak ötletgazdája és alkotója volt a Newcomernek, de később egy szerepjátékot is készített, röpke 12 év alatt, gyakorlatilag egyedül. A játék teljes címe Tortured Hearts – Or How I Saved The Universe. Again., és idén jelent meg Steamen. Erről is sokat beszélgettünk Zoltánnal, meg persze a Newcomerről és más munkáiról is.
“Checkpoint 7×16: Newcomer” A teljes bejegyzés megtekintéseSoloQ 1×11 – 2021 évadzáró adás – Tanulságok, Designing Games, és a jövő
Hát ez volt 2021, a SoloQ első évada. 10 rész (ezzel együtt 11, és még talán az is előfordulhat hogy lesz egy 12. is az évben), sok sok kutatás, tanulás, öröm és tanulság áll mögöttem.
“SoloQ 1×11 – 2021 évadzáró adás – Tanulságok, Designing Games, és a jövő” A teljes bejegyzés megtekintéseSoloQ 1×10 – They Are Billions – A stílusteremtő stratégiai játék
Már már azt hihetnénk, hogy az RTS-ek, valós idejű stratégiai játékok stílusa teljesen meghalt. Csak az olyan nagy cégek térnek vissza, a már évtizedek alatt bejáratott címeikhez, mint a Microsoft, az Age of Empires IV-el.
“SoloQ 1×10 – They Are Billions – A stílusteremtő stratégiai játék” A teljes bejegyzés megtekintéseSoloQ 1×9 – Lords of the Fallen – Negatív példa, vagy színfolt a soulslike-ok között?
2014 első felében, az épp aktuális Dark Souls 2 lázban égtem, de már vártam az év végén megjelenő Lords of the Fallen-t. Az első végigjátszásom egy-két apróbb fejfájást okozó bug, vagy játékmenetbeli gyengeség mellett, kifejezetten pozitív élményt nyújtott, annyira hogy másodszorra is nekikezdten new game plus-ban.
“SoloQ 1×9 – Lords of the Fallen – Negatív példa, vagy színfolt a soulslike-ok között?” A teljes bejegyzés megtekintéseSoloQ 1×7 – Summoner – Mérföldkő, de nem forradalom az RPG-k között
A Volition, mint egykori Parallax Software már létrehozott egy mérföldkövet a Descent formájában, ami a maga korában óriási technológiai, és játékmenetbeli előrelépésnek számított. Viszont a később, a kissé hányattatott sorsú fejlesztő cég ismét beleállt egy újító projektbe, ahol egy új terepen, az RPG-k között próbálták ki magukat.
“SoloQ 1×7 – Summoner – Mérföldkő, de nem forradalom az RPG-k között” A teljes bejegyzés megtekintéseCheckpoint 7×10: Újságíróból fejlesztő, fejlesztőből forgalmazó
Kevés ember fordult meg annyi helyen a játékipar környékén, mint Daubner “Dauby” Tamás. Azzal kezdte, hogy hobbiszinten, illetve másodállásként játékmagazinokba írt cikkeket, aztán lehúzott hét évet a Digital Realitynél egyre fontosabb pozíciókban, majd jött egy igen neves játékokba bedolgozó grafikai cég, aztán egy teljes évtizedig a forgalmazói lövészárkot járta meg, most pedig egy esportos cégnél találhatjuk meg.
“Checkpoint 7×10: Újságíróból fejlesztő, fejlesztőből forgalmazó” A teljes bejegyzés megtekintéseSoloQ 1×5 – Pixel Piracy – Megszépülnek az emlékek, avagy egy elvesztegetett potenciál
Az életem egy viszonylag nehezebb időszakában voltam, amikor az élet összesodort az akkor még early acces-ben lévő, Pixel Piracy-vel. Akkoriban ez a játék, egy fajta mentsvárat jelentett nekem, ezért nagyon kedves emlékek fűznek hozzá. Ettől függetlenül egy igen nagy potenciállal rendelkező, indie produktumot ismerhettem meg, és talán a Pixel Piracy volt az első játék aminek a fejlesztését aktívan követtem.
“SoloQ 1×5 – Pixel Piracy – Megszépülnek az emlékek, avagy egy elvesztegetett potenciál” A teljes bejegyzés megtekintéseSoloQ 1×3 – Valheim – Dizájn döntések a hatalmas siker mögött
Aki valamennyire otthonosan mozog a videójátékok világában egész biztosan hallott már a Valheim -ről, még akkor is ha a túlélő játékok nem feltétlen a kedvencei. A Velheim csaknem 6 millió példányban kelt el Early Access megjelenésének első hónapjában, ami egy 5 főből álló indie fejlesztő csapat számára az abszolút csúcs.
“SoloQ 1×3 – Valheim – Dizájn döntések a hatalmas siker mögött” A teljes bejegyzés megtekintéseSoloQ 1×2 – Battle Brothers – Amikor az XCOM találkozik a Mount & Blade-el
A Battle Brothers egy taktikai RPG, amely a körökre osztott stratégiai játékok frusztrációs faktorát egy teljesen új szintre emeli. Viszont úgy gondolom megéri kockáztatni az idegsejtjeinket, ugyanis egy mély RPG rendszer, egy random generált fantasy világ, sok sok felfedezhető rejtély, legendás tárgyak, és izgalmas (idegtépő) szörnyvadászatok várják a bátor taktikusokat.
“SoloQ 1×2 – Battle Brothers – Amikor az XCOM találkozik a Mount & Blade-el” A teljes bejegyzés megtekintéseSoloQ 1×1 – Mi ez a podcast, ki vagyok én? (pilot)
A soloQ podcast első kisérleti, teszt, pilot, early access, alpha, techd demo, proof of concept adása, melynek azon kívül hogy meghallgassam a hangom az is a célja hogy elmondja miért is jött létre ez a podcast, továbbá hogy mi lesz a tartalma, és hogy ki ül a mikrofon mögöt
“SoloQ 1×1 – Mi ez a podcast, ki vagyok én? (pilot)” A teljes bejegyzés megtekintéseCheckpoint 6×26: Tévés videojátékok
Az év végére egy meglepetés adással készültek a Checkpoint-nál, amely a régi Tv-s szilveszteri játékokat idézi fel. A nyolcvanas évek végén és kilencvenes évek elején tévézők emlékezhetnek a betelefonálós videojátékokra, mint a torpedózás Dévényi Tiborral vagy amőbázás Palik Lászlóval. A szilveszteri kiadások között szerepelt például a Bumm és az Egy perc terc. Az adás vendége ezek fejlesztésében vett részt.
“Checkpoint 6×26: Tévés videojátékok” A teljes bejegyzés megtekintéseCheckpoint 6×23: Egy magyar mérnök a Segánál és a Sonynál
Nem kevés olyan vendégünk volt már, aki külföldön próbált szerencsét, és neves játékcégeknél hagyta ott a kéznyomát. A Kecskemétről származó Vass Attila is ezt a tábort erősíti, és különösen mozgalmas életutat tud felmutatni: ott volt a sűrűjében a Segánál, a Sonynál, dolgozott önvezető autókon és Hongkong demokráciapárti milliárdosának, és mindenhonnan isteni sztorikat hozott.
“Checkpoint 6×23: Egy magyar mérnök a Segánál és a Sonynál” A teljes bejegyzés megtekintéseCheckpoint 6×22: A Novotrade első játékai
Tóth Viktor úr még a kommunizmusban költözött külföldre, ennek ellenére csodálatos magyarsággal és fantasztikusan részletesen emlékezett vissza a Novotrade-re. És az is lenyűgöző, hogy utána miken dolgozott, például az első MUD egyik portját ő írta, mostanában pedig elméleti fizikusként publikál. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy tekintélyes számológép-gyűjteménye van, ami a neten is megtekinthető.
“Checkpoint 6×22: A Novotrade első játékai” A teljes bejegyzés megtekintéseCheckpoint 6×20: Chicken Police
Megjelent a Chicken Police nevű magyar játék, mi pedig úgy gondoltuk, beszélgetünk az alkotókkal egyet. Mert bár a játék új, nagyon is retrós, hiszen egy point-n-click kalandjátékról van szó, méghozzá meglehetősen fura környezetben. Rögtön három alkotót is meg tudtunk interjúvolni: az író-director Varga Bálint Bánkot, a producer Bakó Tamást és Nádas Péter, aki a vezető programozó.
“Checkpoint 6×20: Chicken Police” A teljes bejegyzés megtekintéseGeek Világ Podcast #9 – Indie játékfejlesztés Magyarországon | Vendég: Daneeca
Legutóbbi adásunkban Daneecával, a Falcon City készítőjével beszélgettünk a hazai játékfejlesztés helyzetéről, a fejlesztés kihívásairól, és még sok másról.
“Geek Világ Podcast #9 – Indie játékfejlesztés Magyarországon | Vendég: Daneeca” A teljes bejegyzés megtekintéseCheckpoint 6×15: World of Chaos
Horváth Gábor a Brainfactor nevű kelet-magyarországi stúdióban volt vezető fejlesztő, és a Káosz-világon alapuló World of Chaos volt a főműve – illetve lett volna, mert a játék elég csúful jelent meg. Hogy miért és hogyan, azt nagyon őszintén és kendőzetlenül elmesélte, nem szépítgetve a múltat, aminek nagyon örültem, mert önmagában ez a hozzáállás garantálta, hogy jó lesz ez az adás.
“Checkpoint 6×15: World of Chaos” A teljes bejegyzés megtekintéseShirin és a Haverok #7 – Molnár Csaba játékfejlesztő
Molnár Csaba játékfejlesztővel beszélgettem a nemrég megjelent játékuk a Warriorb kapcsán.
“Shirin és a Haverok #7 – Molnár Csaba játékfejlesztő” A teljes bejegyzés megtekintéseCheckpoint 6×06: A Novotrade-től a Borlandig
Ligeti Gábor kórusturnékat is kihasználva jutott a számítástechnika közelébe, aztán hamar a Novotrade egyik sikeres programozója lett – annyira sikeres, hogy pár év után ki is költözött Amerikába, hogy a kor egyik legmenőbb IT-cégénél, a Borlandnál kódoljon tovább. Öt évet dolgozott ott, majd amikor a Microsoft megkínálta egy vonzó ajánlattal, ő inkább hazaköltözött Magyarországra, és a Novotrade utódjának tekinthető Appaloosa technikai vezetője lett.
“Checkpoint 6×06: A Novotrade-től a Borlandig” A teljes bejegyzés megtekintéseCheckpoint 6×04: Mantis Software
Sok novotrade-es vendégünk volt már, a mostaniak viszont nem azok, bár a kilencvenes évek elején voltak aktívak, amikor többek között olyan magyar sikerek születtek, mint az Ecco the Dolphin. Akkoriban a Novotrade-en kívül is volt egyfajta korai “indie” játékfejlesztés, és erre a Mantis Software jó példa. Bár csak két játékot készítettek, évekig lehetett olvasni ezekről és látni a hirdetéseiket ilyen-olyan magazinokban. A Mantis két alapítója, Herédi Attila és Gáspár Olivér most elmesélte nekünk, milyen volt megírni ezeket a játékokat.
“Checkpoint 6×04: Mantis Software” A teljes bejegyzés megtekintéseCheckpoint 6×03: A Videoton TVC
A mostani podcastfelvétel témája házhoz jött: pár hete rám írt bizonyos Bertók Zsolt, hogy ő a Videoton TVC nevű régi home computerre fejleszt, és nem akarnánk-e erről a platformról beszélgetni, mert éppen elég szép virágkorát éli. A Videoton TVC létezéséről tudtam, de csak felületes ismereteim voltak róla, szóval elkezdtem guglizni, és az egyik első találat volt Zsolt egy régi játéka, A bolygó neve halál, ami úgy kezdődik, hogy elhangzik a címe digitalizált beszédet imitálva: A BOLYGÓ NEVE HALÁL. Már ekkor tudtam, hogy ebből bizony adás lesz.
“Checkpoint 6×03: A Videoton TVC” A teljes bejegyzés megtekintéseCheckpoint 5×25: Novotrade-sportjátékokkal a csúcson
A magyar játékfejlesztés hőskoráról, vagyis a nyolcvanas évek novotrade-es játékairól mindig öröm hallani olyan embert, aki ott volt, és részt vett néhány program készítésében. Zolnai Antal ilyen ember, szóval nagyon örültünk, amikor elfogadta a meghívásunkat, és örömünk fokozódott, amikor kiderült, hogy Tóni megdöbbentő részletességgel emlékszik vissza 30+ évvel ezelőtt történt dolgokra (jó, hát egy Ford Mustangot nehezen felejt el az ember).
“Checkpoint 5×25: Novotrade-sportjátékokkal a csúcson” A teljes bejegyzés megtekintése
