D-Day

Fejlesztő: Digital Reality
Megjelenés éve: 2004

PcDome: Nem lenne igazságos azt mondani, hogy a D-Day tulajdonképpen az AKvsDR normandiai jelmezbe bújtatva. Tény, hogy a motor, a grafika, a hangok, és ezzel együtt a játékmenet nagyjából ugyanazok maradtak, de némely finomság, a kibővített információs és multimédiás rész már túlmutat az elődön.

60

hungame index

 Második résznek ill. folyatásnak általában az új motorral ellátott játékokat szoktuk tekinteni, itt ez nem teljesül. Inkább egy következő lépcsőfoknak lehetne nevezni, amely több, mint egy küldetéslemez, de kevesebb, mint egy teljes értékű új játék. És mivel az AKvsDR egyáltalán nem volt egy rossz játék, ezért nem igazán érdemes hibaként felróni az újítások, innovációk hiányát. Ami ott jó volt, az jó itt is. Akik elsajátították a sivatagi rókák szívósságát, azoknak érdemes ezúttal is próbára tenni képességeiket, vajon Normandia erdei farkasai között is megállják-e a helyüket.

Digital Reality

CEOGábor Fehér
Executive ProducerTamás Daubner
Project ManagerNorbert Szabó, Antal Ruttmayer
Lead ProgrammerNorbert Szabó
ProgrammersImre Chroncsik, Róbert Kovács, Zoltán Kovács, Ferenc Szabó
3d Engine ProgrammerBalázs Vasvári
Special Visual Effects ProgrammerLászló Rimóczi
Additional Programming byJános Kistamás, Lajos Molnár, Zsolt Molnár, László Rimóczi, Tamás Rábel, István Árpád Kiss, Zsolt Prievara
Lead ArtistZoltán Attila Molnár
ArtistsAndrás Bakai, Zoltán Horváth, Zsolt Varga, Zoltán Záhorszki
Additional ArtistsGyula Havancsák, Balázs Kalázdi, Nándor Orbán, Tamás Fodor, Tibor Szijjártó
Senior Level DesignerPéter Zalabai
DesignersJános Gáspár, Krisztián Kiss, György Kunosi, Zoltán Attila Molnár, Péter Nyester, Krisztián Sarnyai
Dialogues and WW II background written byAndrás Gáspár
Lead TesterTamás Óvári
TestersLászló Búza, Norbert Forai, János Gáspár, László Gombosi, Dániel Molnár, Dániel Moró, Csaba Tóth, Zsolt Petri, Károly Kasszián
Beta Testers:Antal Ruttmayer, Dániel Magyar, László Palotai, Róbert Gazdag, Csaba Kordován, Lóránt Gulyás, Tibor Virágh, Abu Baker Omár, János Gáspár, Balázs Kádár, Zsolt Petri, Mihály Sáránszky, Zoltán Vidinszky, Ártemisz Zsigmond, Dániel Molnár
Music Composed byTamás Kreiner, Ervin Nagy
Music Orchestrated byErvin Nagy, Tamás Kreiner
Sound EngineersPál Kis, Tamás Kreiner
Sound Effects byTamás Kreiner, Nagual Pictures ‑ Puppetworks[CGI], Róbert Kovácz, Péter Szücsy, Tamás Varga, Zsolt Vámosi
StudioFilm‑Sound Studio, Nikodém Norbert
Hungarian voice‑overKristóf Tibor, Orosz István, Damu Roland, Varga Tamás, Wohlmuth István, Garai Róbert, Mikula Sándor, Lázár Sándor, Keviczky Szilvia, Papucsek Vilmos, Láng Balázs, Juhász Zoltán
Special ThanksOther DR team, Our Wives and/or Girlfriends :), .clan>>code, Farkastanya, Zsolt Prievara, Krisztián Márta

“D-Day” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Új írása

  1. Sziasztok,
    Nem tudjátok véletlenül, hogy létezik-e még háttértámogatás, ha igen, akkor mi az email cím?
    Egy olyan problémám van, hogy a cd-je megsérült, így nem fut végig a telepítés.
    Köszi!

    Kedvelés

Válasz írása

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑