Keresd a Gyémántot

Fejlesztő: Kovács Balázs Novotrade – Appaloosa
Kiadás éve: 1988

A játékos célja az, hogy az általa irányított alakkal összeszedje a képernyőn látható valamennyi gyémántot. Ehhez kezdetben 9 egységnyi ideje van. Gyémántkeresés közben vándorló négyzetek próbálják megzavarni. Ezeknek az érintése egy élet elvesztésével jár. Ha mozgása közben kiássa a talajt a kövek alól, akkor azok lehullanak. “Keresd a Gyémántot” A teljes bejegyzés megtekintése

Sex Games (Plus4 port)

Fejlesztő: Muffbusters
Portolás éve: 1989

player.hu: A Sex Gamest 1985-ben köpte a Commodore 64 tulajdonosok elé a Landisoft nevű formáció, melynek ezt az egyetlen programot sikerült letennie az asztalra, így feltételezéseink szerint egy lyukasórán a vihogásba belefáradt pattanásos kamaszok dönthettek úgy, hogy ilyen módon gazdagítják a legendás platform kínálatát. A Sex Games szintén nem okozott bonyolultsága miatt agyérgörcsöt senkinek.
“Sex Games (Plus4 port)” A teljes bejegyzés megtekintése

Dudaorrú Patric (Horn-nosed Patrick)

Fejlesztő: Octasoft
Megjelenés éve: 1989

Patric péntek este szokása szerint elindult a szomszéd utcába lévő vendéglőbe és leült megszokott asztaltársaságához. Az erdő közepén álló várra terelődött a szó. Mr. Behemót – aki ismerte a várat – azt állította, hogy onnan élő emberfia ki nem jut. Patric viszont meg volt győződve ennek ellenkezőjéről. “Dudaorrú Patric (Horn-nosed Patrick)” A teljes bejegyzés megtekintése

A hős lovag

Fejlesztő: Tihor Miklós
Kiadás éve: 1985

A hős lovag úttörő a maga nemében Magyarországon: az első magyar nyelvű szöveges kalandjáték. Ez az oka, hogy a szokásos programhasználati útmutató helyett kissé bővebb tájékoztatót mellékülünk hozzűá.

A kalandjáték (angol nevén: adventure) jellegzetesen számítógépen kialakult műfaj. Lényege, hogy a játékosnak elsősorban gondolkodnia kell, és a különféle helyzetekben helyesen döntenie, mert egy rossz döntés hosszú távon kudarcot okozhat, akkor is, ha közben látszólag minden rendben megy a játékban. “A hős lovag” A teljes bejegyzés megtekintése

Night Mission Pinball (Plus/4 port)

Fejlesztő: Muffbusters
Portolás éve: 1990

A Night Mission Pinball című játék 1983-ban jelent meg, a subLOGIC adta ki, és Bruce A. Artwick fejlesztette. Gondolom a pinball lényegét senkinek nem kell bemutatni. Ez a játék tekinthető az első széles körben elérhető számítógépes pinball adaptációnak. Bruce így vágott vissza, látván a Raster Blaster sikerét.A Night Mission Pinball című játék 1983-ban jelent meg, a subLOGIC adta ki, és Bruce A. Artwick fejlesztette. Gondolom a pinball lényegét senkinek nem kell bemutatni. Ez a játék tekinthető az első széles körben elérhető számítógépes pinball adaptációnak. Bruce így vágott vissza, látván a Raster Blaster sikerét. “Night Mission Pinball (Plus/4 port)” A teljes bejegyzés megtekintése

Saboteur II. (Plus/4 port)

Fejlesztő: Muffbusters
Portolás éve: 1990

ep128: 1987 az akció típusú karateszimulációk nagy éve volt a mikroszámítógépes játékpiacon. Ebbe a kategóriába tartozott jónéhány az év legsikeresebb játékai közül: a LAST NINJA, az AVENGER (WAY OF THE TIGER II.) és – többek között – az AVENGING ANGEL (SABOTEUR II.). A SABOTEUR II. 1987 közepén történő megjelenését gazdasági okok is elősegítették: a DURELL a SABOTEUR nevű játékával 1986-ban jelentős sikert ért el, a program több hétig szerepelt a SINCLAIR USER, a C+VG a YOUR SINCLAIR újságok és – nem utolsósorban – a software-áruházak top-listáin. “Saboteur II. (Plus/4 port)” A teljes bejegyzés megtekintése

Bigyulabolt

Fejlesztő: Soós Gábor, Szilassi Lajos
Megjelenés éve: 1985

A játékot több (max. 6) játékos játszhatja. A játékosok egy-egy bolt vezetői, akiknek minél nagyobb nyereség elérése mellett bizosítaniuk kell boltjuk folyamatos ellátását, egy bizonyos áruval – bigyulával. A játékot meghatározó gazdasági feltételek lényegében egy összetett optimumkeresési problémát takarnak. pl. meghatározott összegbe kerül egy-egy árurendelés és az áru havonkénti tárolási költsége. Így ha valaki túl gyakran rendel, akkor az előbbi, ha ritkán és sokat akkor az utóbbi költsége lesz túl magas.  “Bigyulabolt” A teljes bejegyzés megtekintése

Új Vadnyugat – Új Vadnyugat 2

Fejlesztő: Rátkai István
Megjelenés éve: 1989

IDDQD: E játékok – „Rátkai átkai” – legnagyobb vonzereje az volt, hogy magyar nyelven szóltak a játékoshoz, és bár grafikát és zenét tekintve nem tudták felvenni a versenyt a nyugati fejlesztőcsapatok által készített kalandjátékokkal (például a Magnetic Scrolls cuccaival), a fejtörők bonyolultsága és a történetvezetés csavarjai nem maradtak el a profi kalandjátékoktól – az Időrégész és társai elsősorban ezzel emelkedtek ki a többi magyar szöveges kaland közül (mert azért volt még jó néhány). “Új Vadnyugat – Új Vadnyugat 2” A teljes bejegyzés megtekintése

Vigyázz, Alex!

 

Fejlesztő: Molnár Vilmos, Paulus Zoltán – DeltaSoft
Kiadás éve: 1988

Taksony vitéz elrabolta Willy király lányát. Alex feladta a királylány visszaszerzése. Hősünket 5 termen kell keresztülvezetnünk és védenünk a rá leskelődő gonosz lényektől. Egy szint teljesítéséhez 20 szörnyet kell lelőnöd, de csak 28 töltény áll rendelkezésedre hozzá. Mivel az ellenfelek random minta alapján mozognak ez gyors reflexeket, ügyességet és szerencsét igényel. “Vigyázz, Alex!” A teljes bejegyzés megtekintése

Csavargás a gombák birodalmában

Fejlesztő: Novotrade – Appaloosa
Kiadás éve: 1988

Sinclair.hu: Ez a program egyszerre izgalmas grafikus kalandjáték és egyben a természeti környezet megismerését is szolgálja. Tudomásunk szerint ez az első tudományos ismeretterjesztő játékprogram Magyarországon. Hatalmas erdőlabirintus veszi körül a gombavadászt, akinek a feladata minél több ehető gomba megtalálása közben eljutni a csodálatos szarvasgombához, melynek megszerzése komoly eljesítmény. Közben életerejét mérges gombák veszélyeztetik. A tájékozódást iránytű és más szöveges, vagy grafikus információk segítik. “Csavargás a gombák birodalmában” A teljes bejegyzés megtekintése

Időlabirintus

Fejlesztő: Rózsavölgyi Zoltán, Tihor Miklós, Laczi András, Papp György
Megjelenés éve: 1987

A feladat igen egyszerűnek látszik: egy nagy labirintusból kell kijutni. Hogy a dolog mégsem olyan könnyú, arra játék közben előbb-utóbb mindenki rádöbben. A program betöltése után két lehetőgéet kínál: az 1. billentyűvel egy egyszerűbb és bármikor visszahívható, a 2. billentyűvel egy bonyolultabb és minden új választáskor újra generálódó labirintusba kerülünk. “Időlabirintus” A teljes bejegyzés megtekintése

Síelő (Skier)

Fejlesztő: Leitereg András – Ápisz
Kiadás éve: 1986

Úgy kell irányítanod a képernyőn megjelenő sízőt, hogy ne menjen neki egyetlen fának, vagy bukkanónak sem. Ha a sízőt a kapuk között viszed át plusz pontot kapsz!

Eredeti  borító leírás: Akarsz Síelni? A kijelölt gombokkal, vagy a joystickkel úgy kell irányítani a síelőt, hogy ne ütközzön akadályokba és lehetőleg a kapuk között haladjon át. az a nyertes aki több pontot ér el. “Síelő (Skier)” A teljes bejegyzés megtekintése

Oszkár a lovag

Fejlesztők: DELTASoft
Megjelenés éve: 1987

A játék egy várkastélyban játszódik, amelynek hat szárnya van. Az első öt szárnyban öt tárgy van elrejtve, egy kard, egy pajzs, egy lant, egy pergamen tekercs és egy gyűrű. A hatodikban van a Mirandolina, akinek a megtalálása a játék végcélja. A játék főszereplője Oszkár a lovag. Őt irányítja a játékos a szobákon keresztül vezető zeg-zugos útján. A szobák között vízszintesen, illetve függőlegesen is lehet közlekedni. A függőleges közlekedés az ajtókon keresztül lehetséges. Ehhez az ajtó elé kell állni és a megfelelő irányú parancsot kiadni.  “Oszkár a lovag” A teljes bejegyzés megtekintése

Head Over Heels III (Plus/4 port)

Fejlesztő: Muffbusters
Portolás éve: 1990

Iddqd: A Head Over Heels 1987-ben jelent meg és az Ocean egyik legelismertebb játéka lett. A Spectrumon kívül kijött más platformokra is, több átiratot byte-ról byte-ra konvertáltak, így az eredeti kisebb bugjai is megmaradtak. A C64-verzió a rangos Zzap’64 magazintól 98 százalékos értékelést kapott – a legmagasabbat a lap történetében. Ritman ezután még elkészítette a Match Day II-t, aztán a Stamper-tesók által alapított Rare-nél is dolgozott kicsit. Nagy álma a Citizens volt, ami egy Sims-szerű játék lett volna, még jóval a Sims előtt – ugyanúgy egy virtuális világ lakóit kellett volna benne menedzselgetni –, de soha nem készült el. “Head Over Heels III (Plus/4 port)” A teljes bejegyzés megtekintése

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑