Terep 2

Fejlesztő: Nagymáthé Dénes
Megjelenés éve: 1996

A Terep 2 – vagy más néven Deformers – egy 3D-s autószimulátor, melyet Nagymáthé Dénes fejlesztett ki és 1996 körül az interneten ingyen letölthetővé is tett. A játék vonzó eleme az élethű fizika, és a teljes szabadság: a pálya határain belül bármerre lehet autózni.  A Terep 2 idejében az autós játékok nagy részében nem lehetett az előre kijelölt útszakaszról letérni, kivéve a Stunts nevű játékot. Ugyan a Terep 2-ben nincsenek fák és egyéb akadályok, ám van egy 300×600 háromszögből álló terep, melyen legalább tízféle, többé-kevésbé csúszós talajtípus van. Az autók képesek összetörni, akár totálkárosra is. A Terep 2-ben több autó is van, de ha elég ügyesek vagyunk, akkor akár saját textúrákat is készíthetünk az autóknak, a pályának pedig a domborzatát is megváltoztathatjuk! Az osztott-képernyős játékmód pedig lehetővé teszi, hogy ketten is játszanak. A játéknak hamar nagy híre lett – főleg a magyar játékosok körében. A Terep 2 mára már klasszikusként szerepel a köztudatban.

A Terep 2 elindul egy 486 DX gépen is, azonban a mai Windows rendszereken való indításához szükség van a DOSBox emulátorra, nem elegendő a kompatibilitási mód átállítása.


Nagymáthé Dénes 10-12 éves lehetett amikor az első 8 bites személyi számítógépek megjelentek. Nagybátya hozott Angliából egy ZX81-est, amit végül nem igazán használt, így Dénes gyorsan kölcsön is kérte tőle. Később kapott egy Spectrumot. Ezekhez a gépekhez viszont nem sok játék volt elérhető akkoriban a környezetében, így azt a párat, amit meg tudott szerezni, elég hamar megunta.

Ekkor merült fel a kérdés, hogy jó, akkor még mit lehet ezzel a géppel csinálni. Akkoriban a számítástechnikai újságokban még közöltek le hosszabb-rövidebb programkódokat, így azok begépelgetésével, és sajátok írogatásával kezdett programozni tanulni. Innentől kezdve éjjel-nappal a gép előtt ült. Édesanyja egyik éjszaka arra ébredt, hogy Dénes még mindig a gépet nyomkodja. Ekkor hangzott el, a családban azóta is emlegetett mondtad: “Fiam, a pötyögésből nem lehet megélni.” Dénes viszont úgy gondolta, hogy nem akar majd olyan munkát végezni, amit nem szeret, és mivel a játékokat és a programozást szerette, így mindenképpen ezzel akart foglalkozni. De mivel játékfejlesztést nem oktattak sehol, így az ehhez legközelebb álló szakon, vagyis programtervező matematikusként tanult tovább.

Az egyetem mellett is csinálgatta kis játékait, amik közül az egyik a Terep 2 nevű kis prototípus volt. Egyáltalán nem volt célja, hogy nagyobb közönségnek is megmutassa, de végül mégis kikerült tőle, és egy ország játszott vele. Hogy ez hogy történt, azt elmeséli a werk videóban. A Terep 2 elterjedésének köszönhetően aztán állást ajánlottak neki a Human Soft játékfejlesztő cégnél, amit nagy örömmel el is fogadott, hiszen végre az lehetett a munkája, amit mindig is szeretett csinálni. Az ottani fejlesztés alatt kereste meg Kozák Tamás, akivel aztán harmadmagukkal megalapították az Invictus Games-t, és a Terep 2 alapján nekikezdtek első játékuk, az 1nsane fejlesztésének.

Válasz írása

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: