Ilyen volt a BPGDD 2023

A pénteki napon bár sok előadásra nem sikerült eljutnunk, a mi részünkről bőven szolgáltattunk látni- és hallanivalót, melyekre mind nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. Ezekből szemezgettünk, illetve lenne egy kérésünk azok felé, akik ott voltak.

Stand

2-3 héttel az esemény előtt jött az ötlet és egyből a lehetőség, hogy saját standunk lehet a rendezvényen, amivel lehetőséget tudnánk biztosítani akár három hazai indie fejlesztőcsapatnak is. Hál’istennek hamar összejött a csapat és bár sok helyünk nem volt, de ott folyamatosan pörgött a játékok demója és azokról a diskurzus. Köszönöm, hogy eljött az Eltűnt Budapest, a frissen bemutatkozó PUNK és a Put PUD Games csapata, illetve a szervezőknek a lehetőséget!

Előadás

Bevallom az előadás előtti 24 órában eléggé rástresszeltem arra, hogy hogy fogom a hat év alatt összegyűjtött, több mint 500 játékot, meg az elmúlt két hónap alatt összegyűlt 50 interjút összefoglalni fél órában, de a kezdésre elmúlt a gyomorgörcs és sikerült az időbe is beleférnem. Többen megkerestek az említett csoportokkal, discord szerverekkel, játékokkal, fejlesztőkkel kapcsolatban, úgyhogy megosztanám azt veletek: az előadás prezentációját ezen a linken éritek el. Nagy köszönet a szervezőknek, főleg Dávidnak, hogy bemutathattuk a munkásságunkat!

“Hogyan kezdjem?” kerekasztal beszélgetés

Remek pro-contra viták alakultak ki a beszélgetés során, persze sok egyetértés mellett, melyet alig várok hogy visszanézhessek. Sajnos itt nem jutott túl sok idő a nézők kérdéseire, így ahogy láttam még a beszélgetés után is folytatódott a dolog a folyosón. Nagy köszönet Robinak, Csabának és Daninak, hogy megosztották a véleményeiket!

“Indie panel” kerekasztal beszélgetés

Ahogy a beszélgetés során is elmondtam, nagyon örültem, hogy három ennyire különféle és színes emberrel beszélgethettem a hazai független fejlesztés lehetőségeiről és helyzetéről. Úgy gondolom mindenkinek tanulságos volt látni/hallani, milyen kihívásokkal jár ez a szakma. Köszönöm a partnereimnek, Bencének, Ádámnak és Gábornak, hogy ilyen jót dumáltunk, jó lesz újrahallgatni!

Végezetül

A ti véleményetekre is kíváncsiak lennénk, hogy nektek hogy tetszett, milyen észrevételeitek voltak. A jövőben szeretnénk hasonló megjelenéseket, ezért örülnénk ha segítenétek abban, hogyan lehetnénk még jobbak. Köszönjük ha kitöltitek!

Link a mini kérdőívhez: https://forms.gle/ELhiQ5FfLvePRd8BA

Ha tetszik amit csinálunk és szeretnél hozzájárulni, hogy a blog még sokáig működjön és reklámmentes maradjon, akkor támogass minket Patreon-on.

Kövess minket azon a felületen, amit a legszívesebben használsz:
Discord, Facebook, Facebook csoport, Instagram, Twitter, RSS

Válasz írása

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: