Egy évvel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy belevágok egy újabb projektbe — arra pedig végképp nem, hogy ez egy podcastsorozat lesz. Januárban azonban megszületett az ötlet, leültünk átbeszélni a részleteket, és nem sokkal később el is készült a Made in Hungary podcast első adása, amely a hazai videojátékokra fókuszál, legyen szó akár egy 40 éves klasszikusról, akár egy frissen megjelent címről.
Az első évad végül 11 felvétellel zárult, amelyek során több mint 20 hazai fejlesztésű játék került terítékre. A cél kezdettől az volt, hogy ezeket a címeket egy kicsit nagyobb közönséggel is megismertessük, hiszen a magyar játékfejlesztés számos elfeledett alkotást rejt — és bármennyire is szeretem személyesen is, itthon nem csak az Imperium Galactica létezik. (szeretnék erről is adást, nem kell félni! 🙂 ) Nem állítjuk, hogy a világ legprofibb podcastját készítettük el, de úgy érzem, a játékokról sikerült érdemben beszélni, és az év végére talán mi magunk is fejlődtünk valamennyit.
Az év lezárásaként adta magát az ötlet, hogy pontozzuk az eddig bemutatott játékokat, és készítsünk egy összesített toplistát. Így született meg a Made in Hungary podcast első évadának ötös válogatása:
- Chicken Police: Paint it Red
- Reunion
- Zortch
- Sudden Strike 4
- Screamer 4×4 és Quern – Undying Thoughts
Végül, de egyáltalán nem utolsósorban szeretném megköszönni az egész éves közös munkát Balló Dávidnak és Weiser Péternek, valamint Lusztig Zsoltnak, aki a háttérben rengeteg szerkesztői feladatot vitt a vállán. Bízom benne, hogy még sok évadot élünk meg együtt, és még sok hasonló évzáró poszt készülhet majd. 🙂
A lényeg: ha érdekelnek a hazai fejlesztésű videojátékok, hallgassátok a Made in Hungary podcastet — jövőre innen folytatjuk!
Az első évadban tesztelt játékok: Scarabaeus, Quern, Cross Racing Championship 2005, Bburago Rally, The Punisher: No Mercy, Zortch, Screamer 4×4, Chicken Police, Reunion, Sudden Strike 4, The Quest, Abandoned Places: A Time for Heroes, Thunder Wolves, Dustoff Heli Rescue, Őrjárat, Jaws Unleashed, Posszeidon kincse, Infinite Minigolf, Wilson ProStaff Golf, Burn Money Burn, The Royal Writ
Válasz írása